Itt a vége: Felmondott az Orbánék által feldúlt népszerű egyetem vezérigazgatója

Már be is jelentették, hogy ki veszi át a helyét.

A Media1 friss értesülései szerint Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem vezérigazgatója már el is búcsúzott a kollégáitól, ugyanis a jelek szerint 14 évnyi közös munka után szeptember 22-én lesz az utolsó munkanapja az intézményben.

Tóth a távozását azzal indokolta, hogy új kihívásokra van szüksége a további fejlődéshez.

Helyére Wenczel Richárd kerül, aki szeptember 25-én, hétfőn mutatkozik be az egyetemen.

A METU-n az utóbbi időben mellesleg egyébként sem egyszerű a helyzet: Kovács Attila dékán menesztette Murai Andrást, aki a Kommunikáció-tudományi Intézet és az Újságírás Központ vezetőjeként látta el feladatait.

Emellett Gócza Anita mestertanárnak és Gayer Zoltán főiskolai docensnek is távoznia kellett, sőt mindezek után 10 oktató mondott fel, mivel veszélyben látták az intézmény autonómiáját.

Időközben az egyetem honlapján megjelent a közlemény Wenczel Richárd kinevezéséről. Mint írták, az új vezérigazgató célja, hogy a METU a régió legnagyobb és legelismertebb megánegyetemévé váljon.

Hozzátették: Wenczel rendkívül széles menedzseri tapasztalattal rendelkezik, aki a minőségi oktatás fontosságát előtérbe helyezi, valamint ennek fejlesztésére törekszik.

Tóth Ágnes az alábbi levélben köszönte meg kollégáinak a hosszú évek közös munkáját:

„Kedves Egyetemi Munkatársaim, kedves METU Közösség!

Több mint 14 izgalmas év után búcsúzom a METU-tól, hogy új kihívások elé nézzek. Az utolsó munkában töltött napom szeptember 22. lesz. Az egyetemen, a METU közösségében töltött időszak különleges helyet foglal el a szívemben, ezért fontosnak érzem, hogy megosszam veletek gondolataimat.

Köszönöm szépen a közös munkát, a sikeres építkezést a METU közösségének! Hálás vagyok érte.

Vezetője lenni ennek a nagyszerű intézménynek, szellemi műhelynek, egyszerre volt megtiszteltetés és óriási kihívás is. Az elmúlt közel 5 évben vezérigazgatóként, illetve elnökként irányítottam az egyetemet. Büszke vagyok arra, hogy együtt mindig sikerült megtalálnunk a megoldásokat és elérnünk a kitűzött célokat.

Amikor 2009. nyarán csatlakoztam a METU-hoz alig 3000 hallgatóval és 5 szakkal működött, ma pedig 7000 feletti létszámmal indítjuk az új tanévet és 40 feletti a szakok száma. Sikeresen kiléptünk a nemzetközi oktatási piacra, ma már több mint 1000 nemzetközi hallgatónk van több mint 100 országból.

Új karokat alakítottunk ki, a Művészeti és Kreatívipari Kar mára az ország legnagyobb művészei képzőhelyévé nőtte ki magát. Mindez a hallgatói elégedettség és a munkatársi elkötelezettség növekedése mellett. Az alkotóegyetem koncepció kidolgozása, illetve a myBRAND nemzetközi szinten is jelentős lépések a METU életében.

A legbüszkébb arra az inspiráló, nyitott légkörre vagyok, amit a kollégákkal megteremtettünk. Ez a METU egyik legnagyobb erőssége. Ezek az eredmények is előre vetítik, hogy az egyetem szép ívű, stabil fejlődése tovább folytatódik. Hiszem, hogy a víziónk, hogy a METU a régió legnagyobb és legelismertebb magánegyetemévé váljon hamarosan valósággá válik.

Karrierutunk során adódnak olyan pillanatok, amikor új kihívásokra van szükség a további fejlődéshez. Ezért hoztam meg azt a döntést ezen a nyáron, hogy távozom a METU elnök-vezérigazgatói pozíciójából és szakmai utamat máshol folytatom.

Kérem, fogadjátok utódomat, Wenczel Richardot nyitottsággal, és támogassátok tudásotokkal és tapasztalatotokkal. Az új elnök vezérigazgató szeptember 25-én, hétfőn mutatkozik be a METU-n.

Köszönöm, hogy része lehettem ennek a nagyszerű közösségnek. Az itt töltött évekre mindig örömmel gondolok majd vissza, és szívemben egy kicsit mindig METU-s maradok.

Szeretettel:

Tóth Ágnes”

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/09/05/botranyos-reszletek-derultek-ki-az-orbanek-altal-bekebelezett-egyetemrol-nyilt-levelben-tiltakoznak-a-hallgatok

Valódi Hírek