Botrányos részletek derültek ki az Orbánék által bekebelezett egyetemről: Nyílt levélben tiltakoznak a hallgatók

Nem tájékoztatták őket, a sajtóból értesültek a történtekről.

Megírtuk, hogy a félév kezdete előtt mindössze néhány nappal váratlanul megvált dr. Kovács Attila, a legnagyobb magyar magánegyetem, a METU dékánja dr. Murai Andrástól, a kommunikáció- és médiatudomány szakot is magába foglaló Kommunikáció-tudományi Intézet és egyben az Újságírás Központ vezetőjétől.

A történtek után tíz oktató, köztük több neves újságíró is levélben fejezte ki tiltakozását és aggodalmát az ügyben a dékán felé. A METU ugyanakkor azt közölte: felkészültek a félévre, és az elbocsátások ellenére sincs veszélyben a médiaoktatás az intézményben.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatói szerkesztőségünket arról tájékoztatták, hogy a 2023. évi őszi szemeszter kezdete előtt mindössze két héttel, 2023.09.01. napon

a sajtóból értesültek arról,

hogy az egyetem megvált a szakképzésük egyik kiemelkedő oktatójától, Dr. Murai András egyetemi docenstől, valamint két fő további oktatótól is.

„Szakmai képzésünk jövője, színvonala vonatkozásában jelentős veszteségként éljük meg az egyetem döntését Dr. Murai András tanár úr és oktatótársai elbocsátása miatt, és aggodalmunkat fejezzük ki azért, hogy az eddig megszokott és részünkről az egyetemtől elvárt szakmai színvonal ezt követően várhatóan jelentősen csorbul,

a képzés jövője bizonytalanná vált”

– írták.

A botrányos üggyel kapcsolatban Dr. Kovács Attila dékán számára nyílt levelet fogalmaztak meg, továbbá egy petíciót is indítottak.

A hallgatók nyíl levelét változtatás nélkül közöljük alább:

„Mi, a Budapesti Metropolitan Egyetem (a továbbiakban: METU vagy Egyetem) Kommunikáció és Médiatudomány mesterszakos hallgatói a 2023. évi őszi szemeszter kezdete előtt mindössze két héttel, 2023.09.01. napon a sajtóból értesültünk arról, hogy az Egyetem megvált a szakképzésünk egy legjelentősebb oktatójától, Dr. Murai András egyetemi docenstől, valamint két fő további oktatótól is.

Szakmai képzésünk jövője, színvonala vonatkozásában

jelentős veszteségként éljük meg az Egyetem döntését

Dr. Murai András tanár úr és oktatótársai elbocsátása miatt, és aggodalmunkat fejezzük ki azért, hogy az eddig megszokott és részünkről az Egyetemtől elvárt szakmai színvonal ezt követően várhatóan jelentősen csorbul, a képzés jövője bizonytalanná vált.

Az Egyetem számára is nyilvánvalónak kellett lennie, hogy Dr. Murai András a Kommunikáció és Médiatudomány mesterszak meghatározó oktatója, aki emberi és szakmai értékeivel méltán kivívta a hallgatók elismerését, és nagyban hozzájárult a képzés magas színvonalához,

elbocsátása az Egyetem és a hallgatók érdekei ellen hat.

Sérelmezzük és kifogásoljuk, hogy az Egyetem részéről – különösen méltatlan módon szakmaiságukhoz – a transzparens kommunikáció elmaradt, a képzésben részt vevő hallgatókat sem a döntést megelőzően, sem utólagosan nem tekintették partnernek,

semmiféle tájékoztatást nem kaptunk,

miközben feltehetően az Egyetem számára is nyilvánvaló, hogy a képzésben meghatározó oktatók elbocsátásával döntésüknek komoly hatása lehet a szakmai képzésünkre, a médiatudomány terén való fejlődésünkre.

Az Egyetem sajtóban megjelent nyilatkozata, amely szerint Dr. Murai András részére a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó javaslatot tettek, azt a látszatot kelti, hogy összességében a felek egyező akaratából szűnt meg a munkaviszony, azonban nyilvánvaló, hogy az efféle közös megegyezés legfeljebb jogi relevanciával bír, ugyanakkor aligha tükrözi a tanár úr és oktatótársai valós szándékát.

Hallgatóikként visszautasítjuk ezt a kommunikációt, amely méltatlan valamennyi érintetthez.

Megütközésünket, értetlenségünket és aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy Dr. Murai András személyében az Egyetem éppen azzal az oktatójával nem kíván együtt dolgozni, aki szakemberként és mentorként a hallgatók körében modern, jövőbe mutató tudása, szakmaisága miatt rendkívül elismert, méltatott, tisztelt és népszerű volt, szakdolgozati konzulensként pedig közvetlenül is számítottunk az irányítására.

Az Egyetem azon válaszlevelében foglalt, az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar átalakításának indokolásául adott álláspontjának valóságalapját, melyet az index.hu online médium változtatás nélkül közölt,

megkérdőjelezzük, álláspontjukat aggasztónak tartjuk és vitatjuk:

»Budapesti Metropolitan Egyetem a folyamatos fejlődésben hisz, amely egyebek mellett például az újságírói szakma digitális és fenntarthatósági szempontokra fókuszáló átalakulására adott válaszok szem előtt tartását, a kor és a hallgatók folyamatosan változó igényeinek megfelelő oktatást jelenti, amelyek miatt a kar átalakítása vált szükségessé.«

Az Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány mesterszakos hallgatóikként

visszautasítjuk,

hogy a meghatározó oktatók elbocsátása a Kar fejlődését szolgálná, megtett lépésük az igényeink kielégítését támogatná, az újságírói szakma digitális és fenntartható fejlődését szolgálná, és ezúttal felhívjuk a figyelmüket arra, hogy döntésük mindezekkel ellenkező hatást vált ki.

Elvárjuk, hogy az Egyetem adjon nyílt tájékoztatást

www.metropolitan.hu honlapon közzétéve a 2023/24 őszi szemeszter kezdetéig – Dr. Murai András munkaviszonya megszüntetésének valós okairól, gyakorlati információt a két hét múlva kezdődő 2023. évi őszi szemeszter tartalmáról, beleértve mind az oktatók személyét és az általuk oktatott tárgyakat.”

 

Valódi Hírek