Brutális drágulás jön az idei télen – újabb fontos területen szálltak el az árak

Különösen a vidékieket fogja ez a hír megütni.

„Az utóbbi időszakban az inflációt meghalódó mértékben emelkedtek a fakitermelési díjak”

– mondta Sulyok Csaba, a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. termelési és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a penzcentrum.hu-nak.

A szakember hozzátette: „az erdőket a kitermelést követően felújítási kötelezettség is terheli, és az ehhez tartozó költségek is jelentősen megnövekedtek. Ezeket mind az egységárakban is kénytelenek érvényesíteni az erdészetek. Összességében ezért a tűzifaárak legalább az infláció mértékével emelkedtek az elmúlt egy évben.”

Sulyok konkrét árakról is beszélt a lapnak: náluk „a lágylombos tűzifa (például a nyárfa), illetve a fenyőfélék erdei köbméterenként 20 ezer forintba kerülnek, a keménylombos tűzifa (például akác) erdei köbmétere pedig 40-42 ezer forint a vállalat kirendeltségeinél”.

A hírportál utánajárt a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél is, hogy náluk milyen árakra lehet számítani. A lágylombostűzifa-alapanyag ára idén ősszel nettó 18.000 Ft/m3 környékén alakul majd várhatóan, a keménylombos tűzifaalapanyag átlagára pedig nettó 30.000 Ft/m3. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a „konyhakész” tűzifa – amelyet például a tüzépeken is árusítanak – ára ennél magasabb a feldolgozási és szállítási költségek növekedése miatt.

Mi is megírtuk, hogy a tavalyi évben a tűzifa hatósági áras volt. Emiatt a lap megkérdezte az Agrárminisztériumot, hogy tervezik-e idén is bevezetni ezt az intézkedést, de csak ennyi választ kaptak: „amennyiben a tűzifaprogram ismételt meghirdetéséről születik kormánydöntés, tájékoztatni fogjuk a lakosságot”.

A KSH statisztikái szerint tavaly augusztushoz képest

egy mázsa egységes, fűrészelt tűzifa manapság 64,4 százalékkal kerül többe.

A fabrikett ára pedig ennél is durvábban, 70 százalékkal drágult.

A kályhakész fa árainak is utánanézett a portál:

egy köbméternyi tűzifa 60 ezer és 75 ezer forint közötti áron mozog a piacon.

Több nagy barkácsáruház is kitette már a kínálatba a kalodás fát, és jellemzően 1,7 köbméternyit adnak 99 ezer forintért. Ez leosztva annyit tesz, hogy kb. 58 ezer forintra jön ki egy köbméternyi, úgyhogy érdemes megnézni az áruházi ajánlatokat is!”

Külön felhívják a figyelmet arra is, hogy sok a csaló a tűzifahirdetések adatai között. Ezekről a Nébih összeállított egy feketelistát.

Valódi Hírek