Orbánék így „csökkentik” az inflációt? Érdekes adat derült ki

A gyógyszerekkel kapcsolatban nyúltak az ötlethez.

Miután az Orbán-kormány árréstop bevezetését lengette be a gyógyszereknél is, pont azoknak a gyógyszereknek az ára csökken, amelyekből az inflációt kiszámolja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – írta meg a hvg.hu.

Az inflációt akarják ezzel csökkenteni?

Sorra jelentik be a gyógyszeripari cégek, hogy „önkéntes árkorlátozást” vezetnek be. A Magyar Gyógyszerészi Kamara június 13-án tett közzé egy listát azzal a 25 termékkel, amelynek az árát a nagykereskedők a 2024. december 31-i árakon rögzíthetik.

A 25 érintett termék közül 24 rajta van azon a listán, amelyből a KSH az inflációt kiszámolja

– tudta meg a portál.

A KSH munkatársai minden egyes hónapban nagyjából ezer fajta áru, illetve szolgáltatás árát írják össze,

ezeknek az áraknak a változásából áll össze az inflációs adat.

34 gyógyszer ára számít bele az inflációs adatba

A portál a KSH-hoz fordult, hogy megtudja, pontosan mely termékek vannak a nem támogatott gyógyszerek listáján. Mint kiderült a válaszukból, 34 nem támogatott gyógyszer árváltozása számít bele az inflációs adatba, ebből a 34-ből 24-nek az árát most korlátozzák.

A 24 termék, amelyről a kamara azt írta, hogy az önkéntes árkorlátozás jellemzően ezek több kiszerelésére is kiterjed, és a KSH felsorolásában is szerepel:

  • ACC Long 600 mg pezsgőtabletta
  • Advil Ultra Forte
  • Algoflex Forte Dolo 400 mg
  • Algopyrin 500 mg tabletta
  • Aspirin Protect
  • Béres csepp extra
  • Canesten 10 mg/g krém
  • Detralex filmtabletta
  • Fenistil 1 mg/g gél
  • Kitonail gyógyszeres körömlakk
  • Lioton 100 gél
  • Magne B6 bevont tabletta
  • Magnerot tabletta
  • Magnosolv granulátum, 6,1 g
  • Milgamma N lágy kapszula 40 mg
  • Neo Citran por
  • Normaflore szuszpenzió
  • No-Spa 40 mg tabletta
  • Panangin 158/140 mg filmtabletta
  • Prostamol Uno kapszula
  • Reparon végbélkenőcs
  • Rhinospray Plus orrspray
  • Voltaren Dolo lágy kapszula
  • Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

A 25-ös listán ezek mellett egyetlen áru van, amely nem számít bele az inflációba, ez az Ambroxol-Teva 30 mg-s változata.

Kapcsolódó:

Sokakat érintő döntés született: Rendkívüli árcsökkentést vezetett be a nagy magyar gyógyszergyártó

Valódi Hírek