Ennyi volt: Megszűnt az árstop, mostantól nem lehet hatósági áron megvásárolni a tűzifát

Ennek vége.

Nem lehet már hatósági áras tűzifát vásárolni, ugyanis április 15-től megszüntették a tűzifára vonatkozó árstopot. Az ATV Híradó arról érdeklődött a kormánynál, hogy mi indokolta a döntést, azonban nem kaptak választ. Az energetikai szakértő mindezt azzal magyarázza, hogy a gáztárolók tele vannak,

a kormányzat pedig azt szeretné, hogy minél kevesebben fűtsenek fával.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy aki előrelátó, már most megveszi télre a tüzelőt.

Nagy István agrárminiszter még tavaly pendítette meg a hatósági áras tűzifa kivezetésének időpontját, amit április 15-től meg is szüntettek. A tűzifát az állami erdőgazdaságoknál kellett igényelni, amelynek mennyisége háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter lehetett.

Mint ismert, számos olyan eset is volt, amikor hiába igényeltek hatósági áras tűzifát, mégsem azt kapták meg, ugyanis jelezték: nem biztos, hogy fog jutni belőle. Így járt Mogyorósi Péter is, aki erre vonatkozóan nem kapott semmilyen garanciát, ezért piaci áron volt kénytelen megvásárolni a tüzelőt.

„Ő használja az én pénzemet, és amennyiben nem tudja augusztus 31-ig a fát számomra biztosítani, úgy majd valamikor a bankszámlámra visszautalja a pénzt,

de nincs benne, hogy mikor”

– mondta.

A portál érdeklődött egy magánerdészetnél is, hogy valóban ez volt-e a bevett gyakorlat.

Szeverényi Tamás okleveles erdőmérnök elmondta, ez nagy terhet rótt az állami erdőgazdaságokra, az állami szférában dolgozó kollégáknak pedig főtt a feje, hogy ezt tudják teljesíteni.

„A hirtelen megnőtt keresletet nehéz volt kielégíteni, főleg a szűkös fakitermelő kapacitások miatt”

– tette hozzá.

Egy másik erdész viszont úgy gondolja, idén télen újra bevezetik a hatósági árat.

Begovácz Zoltán úgy véli, még egy ideig marad a standard ár; ez nyárra talán valamelyest csökken, amikor pedig elindul a fűtési szezon, akkor várhatóan emelkedni fog az ár.

Balogh József energetikai szakértő hangsúlyozta: nem volt jó ötlet a hatósági ár, hiszen kevés az erdő, ráadásul ez a segítség csak egy szűkebb rétegnek kedvezett.

„Most pedig kiderült, hogy

valójában ez egy teljes abszurdum,

itt van a nyár, tele vannak a gáztárolók, és egyszerűen a kormány azt szeretné, hogy akinek nem muszáj, az ne fűtsön fával, és kész”

– fogalmazott a szakember.

Videó:

Valódi Hírek