Itt az újabb botrány: Feljelentették a vezérkari főnököt – súlyos dolgokkal vádolják Böröndi Gábort

Kiszivárgott.

Feljelentették Böröndi Gábor honvéd főparancsnokot, amiért – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében – megalázta a honvédség sofőrjeit egy május eleji rendezvényen – írta a Szabad Európa.

Mint ismert, nem ez volt az első kínos ügye a vezérkari főnöknek, ugyanis a közelmúltban tett történelemhamisító kijelentéseivel kapcsolatban tisztáznia kellett magát a lengyel nagykövet előtt. De korábban beszámoltunk Böröndi kiszivárgott beszédéről is, ami szintén felkavarta az állóvizet. Mindezek után a vezérkari főnököt lemondásra szólították fel.

Most a Szabad Európa birtokába került dokumentumok és hangfelvételek szerint a feljelentés alapja egy május 5-én Szentendrén tartott állománygyűlés volt, ahol Böröndi többek között arról beszélt, hogy a honvédség sofőrjei „pletykásak”, ezért

„tanításnak” kell őket alávetni.

Az információk szerint a gyűlés után a jelenlévő közel hatvan sofőrt autóbuszra terelték, majd a Pest megyei Táborfalvára vitték őket, ahol hat napon át megalázó feladatokat végeztettek velük, embertelen körülmények között:

  • a sofőröket nem hagyták aludni,
  • éjszaka két-három óránként felkeltették őket,
  • az átélt fizikai és szellemi stressztől többen egészségügyi problémákról számoltak be,
  • a szolgálati feladatra vezénylés szabályaival ellentétben pedig nem tájékoztatták őket, hova, és mennyi időre mennek.

A lap birtokába került felvétel anonim, mert a feljelentő szeretné megőrizni névtelenségét, ugyanis tart az esetleges következményektől.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lapnak megerősítette: a feljelentés valóban megtörtént, de arról még nem döntöttek, hogy elrendelik-e a nyomozást.

Kapcsolódó:

Vezérkari főnök: „Vér, könny, sírás, veríték, fájdalom, ez lesz a sikerhez vezető út” (+videó)

A vezérkari főnök belengette: Magyarországnak fel kell készülnie a háborúra

https://nyugatifeny.hu/2023/05/12/nincs-vege-a-balhenak-novak-katalint-egyetlen-mondattal-oltotta-be-a-vezerkari-fonok-miatt-a-lengyel-nagykovet

Valódi Hírek