Átütötte az ingerküszöböt Szijjártóék terve: Rengetegen tüntettek Debrecenben az akkumulátorgyárak ellen

Dúl az elégedetlenség.

Kedden tüntetést tartottak a gyakran csak Fidesz-fellegvárként emlegetett Debrecenben, ugyanis nemrég Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve a város vezetője, Papp László bejelentették: egy helyett inkább két akkumulátorgyárat építenek a városban.

A demonstrációt az LMP hívta össze. A rendezvényen nem csupán a párt politikusai szólaltak fel, hanem a debreceni és mikepércsi (Debrecenhez közeli város, amit szintén érint az akkumulátorgyárak építése – a szerk.) civilek is. Az eseményen a Nyugati Fény tudósítója is jelen volt.

A rendezvényt Jármi Péter nyitotta meg, az LMP Hajdú-Bihar vármegyei elnöke. A politikus megköszönte mindenkinek, aki részt vett a demonstráción, és örömét fejezte ki, amiért

több százan gyűltek össze az akkumulátorgyárak ellen a vidéki városban

– ez Budapesten kívül igen figyelemreméltó szám.

Felelevenítette, hogy legutóbb februárban tüntettek a debreceniek (erről >>ITT<< írtunk) , akkor még csak egy akkumulátorgyár ellen. Most egy másik gyár építését jelentette be a városvezetés, emiatt gyűltek most össze. Ezután a politikus elmesélt egy történetet Detroitról (az Egyesült Államok-beli város jelenleg a pusztulás szélén áll, korábban egy fontos ipari központ volt – a szerk.).

Jármi kifejtette, nem szeretné, ha Debrecen Detroit sorsára jutna.

Hozzátette:

Egy zöld várost képzelek el, ahol a főtér nem szürke térkövekből áll, és a fákat nem dézsába ültetik el„.

Nincs elérhető leírás.

Fotó: Nyugati Fény

Másodikként Bruti (Tóth Imre) szólalt fel, a debreceni stand-up humorista, aki egy saját dallal is készült, az „akkumulátormulatóssal„, ez >>ITT<< érhető el.

„Elgondolkoztam rajta, hogy miért jött ide ez a sok gyár. Lehet, hogy megnézték, hogy mi a városoknak a címerállata és mondták: nézd már, Debrecennek egy birka a címerállata, itt nem lesz sok ellenállás, jöjjünk ide!”

viccelődött a humorista.

Hozzátette: végül mégis sok ember összegyűlt, így úgy tűnik, hogy kialakult az ellenállás az akkumulátorgyárakkal szemben.

Nincs elérhető leírás.

Fotó: Nyugati Fény

Őt követte Kozma Éva, aki a Mikepércsi Anyák képviseletében szólalt fel.

„Mindig, amikor az építkezési terület mellett elmegyek dühöt érzek és azt, hogy aki nem itt él, annak is látnia kellene ezt a rombolást, ezt a soha be nem gyógyuló sebet, ezt a környezeti tályogot, ezt a jövőt, amiben

a pusztulás és a pusztítás dimenziói nyílnak meg előttünk.

Annyit mondhatok: ezt zöldnek senki nem fogja találni”

– mondta elcsukló hangon Kozma Éva.

Hozzátette: követelik, hogy az önkormányzat készítsen tanulmányokat arról, hogy ezek a gyárak nem veszélyesek.

A helyi LMP-s politikus, illetve a két civil felszólalása után következtek a párt országgyűlési képviselői: Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható Bizottságának elnöke és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.

Keresztes elmondta: már az is egy nagyon fontos üzenet a városvezetésnek és a kormánynak, hogy ennyien összegyűltek a tüntetésen.

Azért vagyunk itt, mert Debrecen polgármestere hazudott a saját városának!

– jelentette ki.

Hozzátette: a kormány elárulta a debrecenieket és a környék lakosságát, ugyanis a városvezetés még azt is megtiltotta a helyieknek, hogy kifejtsék a véleményüket az újabb akkumulátorgyárral kapcsolatban.

Kiemelte: egy városvezető nem tehetné meg azt, hogy kirúgja azokat a szakembereket, akik környezetvédelmi okokból felszólalnak az akkumulátorgyár ellen.

Keresztes kifejtette, hogy minden magyar ember véleményét ki kellett volna kérnie a kormánynak az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban.

Schmuck Erzsébet arra kérte a résztvevőket: tiltakozzanak ellene, hogy Magyarország akkumulátorgyarmat legyen.

„Emlékeznek, hogy mit mondott Papp László? A debreceni lakosok akarata ellenére is meg kell építeni az akkumulátorgyárat. Hogy mondhat ilyet egy polgármester?!

– tette fel a költői kérdést Schmuck Erzsébet. Hozzátette,

egyszer minden hatalom véget fog érni: még Papp László polgármestersége is.

Kiemelte: Szijjártó Péter mindig azzal érvel, hogy Magyarországon érdemes akkumulátorgyárakat építeniük a kínaiaknak, mert hazánk „adóparadicsom„.

Sőt, Schmuck szerint az akkumulátorgyárak kormányzati támogatást is kapnak.

Nincs elérhető leírás.

Fotó: Nyugati Fény

A rendezvény végén egy színpadra álltak a felszólalók, és elénekelték az „akkumulátormulatóst„.

Ha valaki szeretné visszanézni az egész tüntetést, akkor az LMP Facebook-oldalán megteheti:

Korábban beszámoltunk róla, hogy télen felrobbant Debrecenben a közélet, ugyanis a fideszes városvezetés bejelentette: akkumulátorgyárat építenek a városban.

Az első hetekben még tartottak közmeghallagatásokat, de azok botrányos véget értek: a lakosság szinte elkergette a lakossági fórumokról a fideszes politikusokat, amikor arról kezdtek beszélni, hogy az akkumulátorgyár nem környezetszennyező. Február elején a helyiek, hogy kifejezzék a nemtetszésüket, utcára vonultak. Erről >>ITT<< írtunk.

Bár még fel sem dolgozta a lakosság, hogy a közvetlen közelükbe építenek egy akkumulátorgyárat, Papp László polgármester, illetve Szijjártó Péter bejelentették: mégsem egy akkumulátorgyárat építenek, hanem kettőt.

Ez nagyon felháborította a debrecenieket és újra felbolydult a méhkas: ismét utcára vonultak az emberek.

Valódi Hírek