Kitört a balhé, miután újabb súlyos dolgok derültek ki a debreceni akkumulátorgyárról

Pénteken döntenek a népszavazási kezdeményezésről.

A Debreceni Helyi Választási Bizottság pénteken (2023.03.31-én 14 óra 30 perckor) dönt majd az akkumulátorgyárat érintő helyi népszavazási kezdeményezésről.

„Tisztelt CATL! Kérem, ne építsenek akkumulátorgyárat a debreceni repülőtér közvetlen közelébe!”

– írta a kínai Contemporary Amperex Technology Co Limited-nek (CATL) címzett nyílt levelében a népszavazási kezdeményezést is benyújtó Bíró Zoltán.

2022. augusztus 22.-én jelentették be azt, hogy a CATL Debrecenben 7,6 milliárd dollár beruházásával 100 GWh kapacitású óriás akkumulátorgyárat akar felépíteni. Ez egy hatalmas beruházás, amelyet jelez az is, hogy a világ jelenleg legmagasabb épülete a Burdzs Kalifa „csak” 4 milliárd dollárba került – olvasható a nyílt levélben.

„Szerintem a CATL beruházás fő problémája az, hogy az akkumulátorgyárat közvetlenül a debreceni reptér melletti mezőkön akarják felépíteni. Kérem, hogy az akkumulátorgyárat, amely egy hatalmas vegyi üzem, távolabb építsék fel a repülőtértől!”

– áll a levélben.

Kiemelték, hogy jelenlegi tervek szerint a CATL-gyárat a debreceni repülőtér közvetlen közelében fogják felépíteni. Mint írták, a légi baleseti statisztikák szerint a CATL olyan helyre építi fel a gyárát, ahova az átlagosnál sokkal nagyobb valószínűséggel fog lezuhanni egy repülőgép a jövőben. Bíró Zoltán szerint a CATL ezzel a döntésével aránytalanul és indokolatlanul megnöveli annak a valószínűségét, hogy

repülőgép lezuhanása miatti ipari katasztrófa legyen Debrecenben.

Bíró Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor is pontosan tudja azt, hogy a repülőterek környéke veszélyes hely. Orbán 2018-ben beszédet mondott annak az emlékműnek az átadásán, amely Lech Kaczynski egykori lengyel államfőnek és a 2010-es szmolenszki tragédiának állít emléket.

A szmolenszki légi katasztrófára, 2010. április 10-én történt, amikor a Lengyel Légierő Tu–154M utasszállító repülőgépe Oroszországban, a szmolenszki katonai repülőtér közelében lezuhant. A gép fedélzetén a lengyel elnök, Lech Kaczyński, valamint az ország politikai és katonai vezetésének számos tagja utazott a katyńi vérengzés 70. évfordulójának alkalmából tartott megemlékezésre. A repülőgép 96 utasa közül senki sem élte túl a katasztrófát.

A kínai vállalatnak címzett második nyílt levelében Bíró Zoltán arról írt, hogy a CATL 2022. augusztus 22-én jelentette be, hogy Debrecenben 7,6 milliárd dollár beruházásával 100 GWh kapacitású óriás akkumulátorgyárat akar felépíteni. Azonban – mutatott rá –

a környezetvédelmi hatástanulmányban „csak” 40 GWh szerepel.

„Tisztelt CATL! Érdeklődöm, mi az igazság? A hatástanulmány nem a teljes gyárra vonatkozik? A hiányzó 60 GWh kapacitást majd később engedélyeztetik? Ha tényleg felépül a gyár 100 GWh kapacitással, akkor lényegesen több vizet, energiát, veszélyes vegyszert fognak használni, mint amit a 40 GWh hatástanulmányban feltüntettek?”

– tette fel kérdéseit Bíró Zoltán.

Azok után, hogy tavaly nyáron kiderült, a világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai CATL vállalat Debrecenben tervezi felhúzni második európai gyárát, többen is népszavazási kérdést nyújtottak be az ügyben. Korábban az LMP, a Momentum, a Mi Hazánk és egy magánszemély is helyi népszavazást kezdeményezett Debrecenben az akkumulátorgyárról, amely népszavazási kérdéseket februárban

elutasították.

A közelmúltban pedig a vízügyet (is) felügyelő belügyminiszter, Pintér Sándor felmentette azt az igazgatót, akinek az aláírásával kritikus szakvélemény jelent meg a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár folyóvízkárosító vonatkozásairól.

Kapcsolódó:

Nem érdekli a tiltakozás a kínai céget: Ismertették tervüket a debreceni akkumulátorgyárról

Dagad a botrány: Kínos kérdést szegeztek az akkumulátorgyárról a Fidesz-politikusnak – furcsa választ adott

Felrobbant a debreceni közélet, miután visszadobta az akkumulátorgyárról szóló népszavazást a választási bizottság

https://nyugatifeny.hu/2023/03/21/botrany-birosaghoz-fordul-az-ellenzek-miutan-visszadobtak-az-akkumulatorgyaras-nepszavazasi-kerdeseket

Valódi Hírek