Nem érdekli a tiltakozás a kínai céget: Ismertették tervüket a debreceni akkumulátorgyárról

Nem foglalkoznak a tüntetőkkel.

Hatalmas tiltakozás övezi a Debrecenben épülő akkumulátorgyárat, ám úgy tűnik ez a kínai beruházót cseppet sem érdekli.

Egy szűk körű sajtóeseményen számolt be a cég vezetése az elképzeléseikről — írta meg a Telex.

A CATl úgy tervezi, hogy idén júliusban már építkezni fognak, 2024-Ben már a tesztüzem is elindulhat, 2025-Ben pedig már a tömeggyártást kezdenék el.

Szilágyi Balázs, a CATL közügyekért felelős vezetője a gyár vízigényéről is beszélt, állítása szerint napi 3378 köbméter vízre lesz szükségük az első fázisban, ezt leginkább fűtésre használják majd.

Ha mindhárom fázis elkészül majd, akkor már napi 10 ezer köbméter is lehet a gyár vízigénye, ennek 70 százaléka lehet szürkevíz, 30 százaléka pedig ivóvíz.

Az energiafogyasztásról is szó esett, az első fázisban 80 MW-os átlagfogyasztás prognosztizálható, a három fázis elkészülte után pedig 300 MW a tervezett maximális fogyasztás.

Szilágyi azt is elmondta, hogy a kormány támogatásáról szóló adatokat az Európai Bizottság fogja közzétenni.

(Telex.hu nyomán)

Valódi Hírek