Mi történik? Polt Péter beszámolóját tárgyalja az Országgyűlés

Saját bevallása szerint nagyon jól teljesítettek.

A Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, valamint a legfőbb ügyész 2021-es beszámolóját tárgyalja szerdán az Országgyűlés.

Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének beszámolója szerint 2021 leginkább „a jogegység éveként” vonul be a Kúria történetébe, hiszen a hatásköreit, működését és munkaterhét érintő számos jogszabályi változás, valamint a fennálló járványügyi veszélyhelyzet közepette kellett biztosítania a bírósági jogalkalmazás egységét, és betöltenie sajátos közvetítő és kiegyensúlyozó szerepét.

Senyei György, az OBH elnöke is a koronavírus-járványt nevezte 2021 legnagyobb kihívásának. Értékelése szerint a bírósági szervezet működése a megváltozott körülmények ellenére is folyamatos volt és a bíróságok jól teljesítettek a pandémiával terhelt évben, emellett csökkent a folyamatban lévő ügyek száma, vagyis az ügyhátralék.

Polt Péter legfőbb ügyész az általa irányított szervezett 2021-es tevékenységéről azt állította,

a váderedményesség 98,8 százalék volt,

illetve a bíróságok a vádlottak 87,9 százalékát érintően minden tekintetben az ügyészi váddal egyező döntést hoztak.

(MTI)

Valódi Hírek