Péntek van, újabb ellenzéki politikus lépett át a DK-ba

Nincs vége.

Beszámoltunk róla, hogy a DK irányába tartó átlépési hullám során a legnagyobb ellenzéki párthoz igazolt az elmúlt időszakban

  • Déri Tibor, a Momentum újpesti polgármestere,
  • Szücs Balázs, a Párbeszéd erzsébetvárosi alpolgármestere,
  • Erdősi Éva, az ellenzék volt csepeli polgármesterjelöltje, korábbi párbeszédes politikus
  • Szilágyi Szabolcs, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője,
  • Bodrozsán Alexandra, a Momentum kecskeméti önkormányzati képviselője,
  • Buzinkay György, a Momentum korábbi elnökségi tagja
  • Juhász Béla, Sződliget momentumos polgármestere
  • Székely Dániel, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat volt momentumos képviselője
  • és Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója is.

A Demokratikus Koalíció lapunkhoz is eljuttatott pénteki közleményében arról tájékoztatott, hogy Kenéz István, a Párbeszéd Pest megyei szervezetének volt alelnöke, a párt Felügyelő Bizottságának elnöke is úgy döntött, hogy a DK-ban folytatja a munkát.

Kenéz István / fotó: Facebook

Az átlépés okait taglaló Facebook-posztjában Kenéz István úgy fogalmaz, hogy

„Folytatom a Párbeszédben megkezdett politikai munkámat, de mostantól a Demokratikus Koalíció közösségének tagjaként.

2016-óta foglalkozom aktívan politikával, a Párbeszéd Pest megyei szervezetének alelnöke voltam több éven keresztül, az elmúlt években pedig a párt Felügyelő Bizottságának elnöki feladatait láttam el.

Az Előválasztáson képviselőjelölt voltam Pest megye 11-es választókerületében, éppen a kampány során ismerkedtem meg a DK politikusaival, helyi lelkes és jól szervezett csapatával.

Elképesztő volt látni, hogy a DK egyszerre jelent egy fegyelmezett, hatékonyan működő pártot, és egy befogadó és barátságos közösséget. Akkor értettem meg, hogy a hatalmat leváltani szándékozó választók miért a DK-t tartják a legesélyesebbnek erre a történelmi feladatra.

Elkötelezett demokrataként tevékenyen részt kívánok venni az Orbán-rezsim lebontásában, ennek a feltételei pedig csak a Demokratikus Koalícióban adottak. Dobrev Klára világosan megmutatta, hogy az Árnyékkormány jelenti az egyetlen kormányzóképes alternatívát az ellenzékben, ezzel pedig ők a kormányváltást akarók utolsó reménye.

Büszke vagyok rá, hogy a DK közösségének tagjaként folytathatom a munkát a kormányváltásért és egy európai Magyarországért!”

A Demokratikus Koalíció üdvözli Kenéz István csatlakozását, vele csak még nagyobb erővel fogunk küzdeni azért, hogy Európai Magyarországként kerüljünk ki a megélhetési válságból – áll a párt közleményében.


.

Valódi Hírek