„Csak Dobrev Klárával lehet legyőzni Orbán Viktort!” — A Momentum volt elnökségi tagja is a DK-hoz csatlakozik

Folytatódik az átlépési hullám a legnagyobb ellenzéki pártba.

Pénteken Buzinkay György, a Momentum korábbi elnökségi tagja csatlakozott a DK-hoz, a döntését bejelentő posztját változtatás nélkül idézzük a politikus közösségi oldaláról:

Buzinkay György

Csak Dobrev Klárával lehet legyőzni Orbán Viktort, ezért csatlakozom a DK-hoz

Az ember életében vannak nehéz döntések. Ezek azok, amikor az eszünk tudja mit kell tennünk, de a szívünk sokáig dacol vele. Nekem ez most egy ilyen döntés.

A Momentum közösségének 2015 nyara óta, az első tábortól kezdve aktív része voltam. 2016 márciusában egyike voltam annak a tíz alapítónak, aki már a Momentum Egyesület alapító okiratát aláírta, a Nolimpia kampányban minden nap kint voltam a hidegben aláírást gyűjteni. 2017 márciusában – amikor a Momentum párttá alakult – az egyik első alapszervezetnek voltam az alapítóelnöke az 1. kerületben, majd 2018-2020-ig (ma már kijelenthetjük: a Momentum legsikeresebb időszakában) az ötfős országos elnökség tagja voltam. Ekkor lett a Momentum 3%-os kis pártból, 10%-os középpárt.

Hatalmas siker volt, mai napig büszke vagyok rá. Mint ahogy arra is büszke vagyok, hogy tavaly szeptemberben az egyik legkiélezettebb versenyben, négy fő közül kerültem ki nyertesként a szentendrei (Pest 3. számú) választókerületben, hogy az ellenzék közös jelöltje legyek idén április 3-án. Hét évig a Momentum volt az életem. Most viszont eljött az ideje a váltásnak!

Három pontban szeretném összefoglalni, miért döntöttem a Demokratikus Koalícióban való folytatás mellett:

1) A Momentum identitást vesztett, nem hiszek abban a jobbratolódásban, amerre a párt most tart. Meggyőződésem, hogy a Fidesz ellen csak balközépről, mérsékelt irányból, de hazánknak határozottan más jövőt kínálva lehet győzni. Nem hiszek a „böcsületes Fidesz” tézisben, hogy a kormányváltást egy nem korrupt Fidesszel, egy jobboldali párttal ki lehet harcolni. A Demokratikus Koalíció az a párt, aminek biztos identitása van születése óta. Egy európai, demokratikus, köztársasági Magyarország víziója, a balközép programja.

2) Április 3-án végérvényesen kiderült, hogy nem lehet sokpárti az ellenzék. Kell egy domináns balközép ellenzéki párt, amelyik diktálja a tempót, kijelöli az igazodási pontokat, adja a vezetőt. A magyar politikának mindig is ez volt a rendje, aki pedig ez ellen megy, bukásra van ítélve. Mára világossá vált számomra, hogy a Demokratikus Koalíció az a párt, amely képes vezetni az ellenzéket. Az egyedüli ilyen párt. Vagy a DK mögött sorakozunk fel, vagy örökké a Fidesz marad kormányon!

3) Mára egyértelműen kiemelkedett egy vezető az ellenzéki oldalon: Dobrev Klára. Meggyőződésem, hogy az ő tehetségével, felkészültségével, szervezeti hátterével lehet csak kormányt váltani. A következő választás lényegi kérdése ez lesz: Orbán Viktornak, vagy Dobrev Klárának fogják hívni a következő miniszterelnököt. Nem fog a semmiből jönni egy ellenzéki megváltó, aki legyőzi a mai kormányt. Ne verjük át újra magunkat, mert annak újabb Fidesz kétharmad lehet csak a vége! Aki kormányváltást akar, annak Dobrev Klára mögött kell felsorakoznia!

Nagyon sokaknak nagyon hálás vagyok a Momentumban. Különösen azoknak az aktivistáknak, akik munka mellett, a szabadidejükben segítettek engem az előválasztások és a kampány alatt. Tudom, hogy sokan csalódottak a döntésem miatt, talán van, akit meggyőzött a fönti három érvem, de biztos van, akit nem.

Én nem változtam! Ugyanaz a célom, ami az elmúlt években is minden nap volt: leváltani ezt a kormányt és egy új, európai, demokratikus, köztársasági Magyarországot felépíteni! Most már a DK-ban, a DK-val.

Az elmúlt hetekben a DK-hoz igazolt:

  • Déri Tibor, a Momentum újpesti polgármestere,
  • Szücs Balázs, a Párbeszéd erzsébetvárosi alpolgármestere,
  • Erdősi Éva, az ellenzék volt csepeli polgármesterjelöltje, korábbi párbeszédes politikus
  • Szilágyi Szabolcs, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője
  • és Bodrozsán Alexandra, a Momentum kecskeméti önkormányzati képviselője is

Buzinkay György posztját itt találod:


.

Valódi Hírek