Most érkezett: Újpest polgármestere csatlakozott a DK fővárosi képviselőcsoportjához

Üdvözlik Déri Tibor döntését.

Csatlakozott a DK fővárosi közgyűlési frakciójához Újpest polgármestere, Déri Tibor — számolt be róla közleményében a Demokratikus Koalíció szerdán.

A polgármester döntését a frakció megtiszteltetésnek tekinti, mint írták, most már Déri polgármester úrral közösen azért fognak tenni, hogy Budapest, a szabadságát féltve őrző főváros a mainál is jobban tudjon vigyázni hétköznapi életünk nyugalmára, kiszámíthatóságára és biztonságára.

A DK közleményét változtatások nélkül alább közöljük:

A Demokratikus Koalíció fővárosi közgyűlési frakciója megtiszteltetésnek tekinti, hogy Déri Tibor, Újpest polgármestere csatlakozik hozzá.

Csatlakozásával a DK frakciójában ülő polgármesterek által irányított kerületekben mintegy 600 ezer budapesti életét tudjuk segíteni. 2019-ben a DK fővárosi frakciója 4 fővel indult, mára már 7-en képviselik a budapestieket a legnagyobb ellenzéki párt fővárosi frakciójában.

Frakciónk a korábbi működésnek megfelelően a polgármesterek folyamatos konzultációjával alakítja közös politikánkat, ugyanakkor kellő megértést és szabadságot biztosítva az eltérő helyzetű kerületek vezetésének.

Most már Déri polgármester úrral közösen azért fogunk tenni, hogy Budapest, a szabadságát féltve őrző főváros a mainál is jobban tudjon vigyázni hétköznapi életünk nyugalmára, kiszámíthatóságára és biztonságára.

Szaniszló Sándor
fővárosi frakcióvezető
DK

(dkp.hu)

Valódi Hírek