„Világbotrány!” — Óriási gáz lehet a volt pénzügyminiszter szerint, ha már kifizetési stopot kellett elrendelni

Az intézkedés ráadásul a jogállami normákat is rombolja.

Súlyosan rombolja a jogállami normákat a kormány ezzel intézkedéssel — mondta a Népszavának László Csaba címzetes egyetemi tanár, egykori pénzügyminiszter a kormány azon intézkedéséről, amely szerint befagyasztják a kormányzati kifizetéseket az állami szektorban.

Az eldugott, úgynevezett 2000-es határozatot a Telex szúrta ki, és lényegében az áll benne, hogy a kormány alá tartozó szervek október 31-ig nem fizethetnek ki semmit, ami nem bérköltség.

László Csaba úgy nyilatkozott erről a Népszavának, hogy ilyen intézkedést egy vállalat akkor hoz meg,

ha fizetési nehézségekkel küzd,

egy normálisan működő állam viszont ilyen döntést nem hozhat.

A volt pénzügyminiszter kiemelte, hogy augusztus végén még 2000 milliárd forint volt a kincstári számlán, és ha ez egy hónap alatt elfogyott, akkor nagyon nagy a baj. Ha ez így van,

„azt tanácsolom a kormánynak, hogy fáradjanak el Nemzetközi Valutalaphoz és kérjenek pénzügyi segítséget”

— fogalmazott.

László Csaba arról is beszélt, hogy számára nem tűnik életszerűnek, hogy november végéig megegyezne a kormány az uniós pénzekről.

Úgy véli, a kifizetési stop mögött az lehet, hogy valamilyen okból az október végi hiányszámot a lehető legkisebbre akarják csökkenteni, azonban ha ez így van, azzal csupán a statisztikát szeretnék szépíteni, továbbá megnyugtatni a piacot.

Hozzátette: az, hogy az állam nem fizeti ki a beszállítóit, elfogadhatatlan, hiszen visszaél az erőfölényével.

„Az pedig, hogy a magyar állam nem képes a szerződéses kötelezettségeit teljesíteni,

világbotrány”

— fogalmazott.

 

Valódi Hírek