Navracsics Tibor magyarázkodni kezdett, amiért kikosarazták a Fideszt az Európai Néppártnál

Alaposan melléfogott.

Ugyan jelenleg nem lát sok esélyt arra, hogy a Fidesz ismét az Európai Néppárt (EPP) tagja legyen, de ő történelmi távlatban gondolkodik, ezért azt tartja fontosnak, hogy a két formáció között legyen valamilyen kapcsolat – nyilatkozta Navracsics Tibor a Telexnek.

A területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter párkapcsolati fogalmakkal magyarázta, hogy „most egy szakítás utáni időszakban van a Fidesz és a Néppárt”, ami azt jelenti, hogy egyik félnek sincs túl sok kedve a másikhoz. „Persze vannak ezek a pillanatnyi érzelmek, de hosszabb távon is kell gondolkodni” – fejtegette a miniszter.

A lap arról is kérdezte, hogyan áll a magyar kormány a helyreállítási alap forrásainak lehívásával, mire a Navracsics azt mondta, hogy látva a lengyel kormány esetét, a kérdés ideológiai vitává vált, ami nem könnyíti a magyar kabinet dolgát sem. Navracsics év végéig szeretne megállapodni az Európai Bizottsággal ebben a kérdésben is,

„de ez nem csak rajta múlik”.

Néhány napja Navracsics arról számolt be, hogy a KDNP-s tagságát aktiválva azon dolgozik, hogy közelítse a Fideszt a Néppárthoz. A közelmúltban az Európai Néppárt elnöke úgy nyilatkozott, örülnek, hogy kivágták a Fideszt a néppártból, így sajnálatos módon Navracsics Tibornak nem sikerült ez a küldetés.

Videó:

(via, telex.hu)

Navracsics Tibor elpanaszolta, hogy senki sem látta szívesen a Néppárt kongresszusán: “Úgy éreztem magam, mint Julianus barát”

 

Valódi Hírek