Óriási megszorításba kezdenek Orbánék: megkezdődtek a kirúgások a magyar vállalatnál

A háborút okolják.

Több dolgozót elbocsátott az utóbbi napokban az állami tulajdonú Dunakeszi Járműjavító Zrt. Az indoklás szerint

a cég „alapanyag-ellátási láncban fellépő nehézségek” miatt mondott fel a dolgozóknak.

A hvg.hu érdeklődésére a vállalat nem tagadta az elbocsátásokat, azonban nem kívántak nyilatkozni. Egy, a Dunakeszi Post nevű helyi portálon felbukkant felmondásilevél-részlet szerint

legalább 9 dolgozó lehet érintett a 643 munkavállalóból.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke, Buzásné Putz Erzsébet nem tudta megmondani, hány munkavállaló érintett a cégnél, ugyanis a vállalat csak későbbre ígért tájékoztatást ez ügyben. Azzal kapcsolatban sem tudott részleteket megosztani az elnök, várható-e újabb elbocsátási hullám.

A HVG információi szerint pénteken várható sajtónyilatkozat a Dunakeszi Járműjavító részéről. A cég jelenlegi legnagyobb munkája az Egyiptom számára Magyarországon készülő 800 vasúti kocsi gyártása, amellyel ez idáig jól haladtak. A megrendelt mennyiségből egyes értesülések szerint mostanáig 100 darab jármű készült el.

A cég korábban 100%-ban a magyar államhoz tartozott, de 90%-os tulajdonrészét tavaly adta el a TMH Hungary Invest Zrt.-nek. A cég egy hasonló nevű kft révén felerészben az orosz járműgyártó Transmashholding, másik felében pedig a Magyar Vagon Zrt. Utóbbinak egyedüli vezetője Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra férje.

FRISSÍTÉS: A Dunakeszi Járműjavító Kft. az alábbi nyilatkozatot tette a sajtóhírekkel kapcsolatban.

Nem felel meg a valóságnak azon állítás, amely szerint a Dunakeszi Járműjavító Kft. tömeges elbocsátásokat tervez vagy kíván végrehajtani.

A Dunakeszi Járműjavító Kft. valóban kénytelen volt megválni tizenegy munkavállalójától, melynek oka a gyártásban lévő projektek átütemezése volt.

A Társaságnál működő érdekképviseletekkel és az üzemi tanáccsal az elmúlt időszakban az egyeztetés folyamatos volt, a megállapodás a munkavállalók hosszú távú foglalkoztatása érdekében megszületett.

Az olyan gyártó és termelő vállalatoknak mint Társaságunk, egy folyamatosan változó gazdasági környezetben dinamikusan szükséges alkalmazkodniuk mind a piaci kihívásokhoz, mind a keresleti és kínálati változásokhoz annak érdekében, hogy fenntartható üzleti modellt legyenek képesek hosszú távon működtetni.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek