Völner-botrány: Nem tagadta a tanársegéd, hogy segítette Rogán emberét, hogy vizsga nélkül kapjon jegyet

Felfüggesztették a vizsgáztatási jogát a korrupt tanársegédnek.

Felfüggesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, annak a tanársegédnek, aki nem tagadta, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, a letartóztatásban lévő Schadl György kérésére segítette, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet – közölte Népszavával a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja, Fábián Adrián.

A cikk szerint Mészáros Pál Emil azt állította: anyagi haszna nem származott a segítségnyújtásból,

baráti szívességet tett,

amit már nagyon megbánt.

Beszámoltunk róla, hogy az egyetemen hivatásetikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel, ezért vizsgálat indult.

Erre azután került sor, hogy Völner Pál fideszes országgyűlési képviselőt és a végrehajtói kar elnökét érintő nyomozás irataiból hétfőn kiderült, hogy Schadl kapcsolatai révén számos joghallgatónak több egyetemen is megolajozta a vizsgák teljesítését.

A Központi Nyomozó Főügyészség lehallgatási jegyzőkönyvei szerint az ügyben a 83 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított Völner Pál egyik rokona is így vizsgázott le. Továbbá Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kabinetfőnöke is több alkalommal így vizsgázhatott. Nagy Ádám a főügyészség szerint olyan vizsgát is sikeresen letett, amire nem is tudott elmenni.

A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint a Pécsi Tudományegyetemről érintett Mészáros Pál Emil tanársegéd, valamint az egyetem dékáni hivatalának vezetője, Kovács Béla is.

A nyomozati iratok szerint a Szegedi Tudományegyetem egyik tanára is érintett, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ahova az államtitkári posztjáról már lemondott Völner Pál rokona járt és tett sikeres vizsgákat, amiben Schadl is közbenjárt.

(Népszava / 24.hu)

Valódi Hírek