A magyar gazdaság helyzete miatt döntöttek így.
Itt a „repülőrajt”? Kötszer nélkül maradhatnak a betegek Magyarországon
Több ezer beteg maradhat kötszer nélkül, ugyanis a forgalmazó bejelentette, hogy kivonul Magyarországról. Úgy tudni, a holland–magyar Mediq Direkt Kft.-nek elfogyhattak a tartalékai, mert azt közölték, hogy
nem tudnak az inflációt kompenzáló áremelés lehetőségével élni.
A cég eddig a súlyos lábszárfekélyes és sztómával élő betegek mintegy 60 százalékának biztosította a kötszereket és gyógyászati segédeszközöket. Bár a holland–magyar vegyesvállalat a döntést hivatalosan nem kommentálta, a Népszava értesülései szerint április végétől már nem működtetik a sebkezelő centrumaikat Magyarországon.
Nem tudják pótolni a szolgáltatást
A cég nemcsak eszközöket forgalmazott, de az ország 27 pontján működő szakrendelőiben havonta 3,5-4 ezer páciens kezelésében is részt vett. A vállalat valamennyi dolgozójának már felmondtak.
Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a lapnak azt mondta, a cég által biztosított komplex szolgáltatást – amelynek keretében az orvos akár házhoz is ment, felírta a kötszert, majd kötözőnőt is küldtek – ,
jelenleg semmilyen módon nem lehet pótolni (!).
A szakember hangsúlyozta, fennáll a veszélye, hogy a cég kivonulása komoly űrt hagy a kötszerpiacon. Rásky jelezte, évek óta figyelmeztetnek arra, hogy a támogatott kötszerekhez való hozzáférés egyre nehezebbé válik. 2023-tól több segédeszköz, köztük a modern kötszerek rendelését is fotódokumentációhoz kötötték, ám a pontos szabályokat azóta sem rögzítették.
Korlátozták a rendeléseket
Az E-térbe feltöltés továbbra sem lehetséges, az orvosok pedig sem eszközt, sem forrást nem kaptak a dokumentálásra, ezért sokan inkább nem írják fel a korszerű kétrétegű habszivacs kötszereket. Ehelyett a továbbra is fotó nélkül rendelhető típusokra tértek át, azonban ezek 2024 januárjától már szintén
csak korlátozottan rendelhetők.
További szigorítás, hogy a kötszert a kezelés során kéthavonta cserélni kell, és ha a terápia négy hónapnál hosszabb ideig tart, a folytatás már az egészségbiztosító főorvosának jóváhagyásához kötött.
Tudta? A kötszereken is spórol a magyar állam
A kötszerekhez való hozzáférés szigorítása pedig jelentős megtakarításokat hozott az állam számára. Míg 2022 első negyedévében még 2,5 millió kötszert használtak fel a betegek, idén ugyanezen időszakban ez a szám már csak 1,9 millió volt – vagyis mintegy 25 százalékos csökkenés következett be. A súlyos fekélyes sebek kezelésére használt korszerű, kétrétegű kötszerekből pedig
59 százalékkal kevesebbet alkalmaztak.
Rásky László szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) évek óta szigorúan ellenőrzése alatt tartja a területet, így nem indokolt a visszaélésekre való hivatkozás a cégek áremelési javaslatainak elutasításakor. Mint mondta, lehetett volna engedni az árak emelését és korszerűsíteni az ellátást, ami megelőzhette volna a piacvezető szolgáltató kivonulását.
A szövetség javasolta a támogatási kulcsok emelését is, mivel jelenleg az egészségbiztosító csak a legolcsóbb termékekhez biztosít 80 százalékos támogatást, a drágább, hatékonyabb eszközöknél azonban nem ez a helyzet, a betegeknek akár havi 10-12 ezer forintot is ki kell fizetniük egy komoly seb kezelése esetén.
„Az ilyen kezelésekre szorulóknak, akik főként idősek és nagyon elesettek, ez súlyos teher, ám az egészségügyi kormányzat az ilyen irányú kéréseikre a füle botját sem mozdította eddig”
– jelezte a szakember.
(Címlapkép: illusztráció)