Hatalmas botrány: Ügyészek kényszerítettek egy vádlottat, hogy valljon terhelően Czeglédy Csabára

Hol élünk?!

Szerdán a VI. rendű vádlott kihallgatásával folytatódott Kecskeméten a Czeglédy Csaba és húsz társa ellen indított per, amelyben költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények szerepelnek a vádak között

– írja a Kecsup.hu kecskeméti portál.

A lap beszámolója szerint a vádlott elmondta, korábbi vallomásait nem tudja tovább fenntartani. Ezek körülményeivel kapcsolatban arról beszélt, hogy 2017 augusztusában a nyomozók kihallgatásra hívták a NAV-hoz. Ezt követően őt is előzetesbe helyezték azzal az indokkal, hogy elszökhet.

Vallomása szerint a szegedi börtönben két héttel később súlyosan bántalmazták, amelynek következtében a füle súlyosan megsérült, olyannyira, hogy hallása a negyedik műtét után jelenleg is 90 százalékos.

Első kihallgatása saját kérésére történt, amelyet ügyvéd nélkül tett meg, és habár a nyomozók arra figyelmeztették, hogy ez nem jó ötlet, vallomását annak reményében tette, hogy kiengedik.

Ezt követően helyzetét nehezítette, hogy kijelölt ügyvédjével megszakadt a kapcsolata. Végül másik kirendelt ügyvédet kapott, aki elmondta neki, hogy korábbi vallomása elég ahhoz, hogy elítéljék, ugyanakkor az ügyvéd azt is közölte vele, hogy

más irányba vinnék az ügyet, politikai szálakat látnának a történetben.

Ellenzéki pártok, politikusok kellenének a vallomásokba, és ha terhelő vallomásokat tesz, egyszer hálásak lesznek neki.

„Megtettem. Olyanokkal mártottam be másokat, amik nem voltak igazak, csak azért, hogy meneküljek a börtönből. Féltettem az életemet”

– idézi a kecsup.hu a VI. rendű vádlott vallomását.

Állítása szerint ehhez instrukciókat is kapott. Mindig valljon magára,

de valamit mondjon Czeglédy Csabáról is.

Vallomása szerint volt olyan kihallgatás, amelyre úgy ment, hogy

tudta kiről kell beszélnie, és olyat kell mondania, amely alapján le tudják tartóztatni.

A vádlott elmondta, az egyik kihallgatáson felmerült, hogy talán egyszer egyezséget is tudnak neki ajánlani, az viszont nem derült ki, hogy miről van szó, mivel csak utalásokat tettek erre vonatkozóan.

A kecsup.hu azt írja, a vádlott azt ugyanakkor nem állította a tárgyaláson, hogy az ügyészségtől érkezett a kérés, de ügyvédje jelezte, hogy Czeglédy Csaba testvérére is kellene valamilyen terhelőt mondania. Ezt végül megtette. Az ügyvédje ezt követően jelezte, hogy

ez nem elég, „még több politika kell”.

Hozzátette, habár bizonyítani nem tudja, olyan érzése volt, hogy ügyvédje egyfajta szócső. Végül a börtönt elhagyhatta, lakhely elhagyási tilalom alá helyezték. Ebben az időben többször is kellett kiegészítő vallomásokat tennie.

Ezeket annak ellenére is az ő kéréseként könyvelték el, hogy valójában azokat nem ő kezdeményezte – írja a portál.

A vádirat szerint Czeglédy Csaba és társai egy olyan számlázási rendszert alakítottak ki, amely segítségével a munkaerő-közvetítés kapcsán felmerülő közterhek megfizetését elkerülték, és a számlázási lánc végén lévő Human Operator Zrt. jogosulatlanul igényelte vissza az áfát.

A vád szerint ezzel az állami költségvetésnek 6 milliárd forint kárt okoztak.

(kecsup.hu nyomán)

Valódi Hírek