Győrffy Balázs nőverő fideszes eleinte tagadta, szerdán azonban beismerte bűnösségét.
Elismerte bűnösségét Győrffy Balázs, a Fidesz korábbi EP-képviselője, akiről még tavaly augusztusban derült ki, hogy egy nőt és két férfit bántalmazott – értesült a 24.hu. A bűncselekménnyel való meggyanúsítása után lemondott politikus eleinte még megtagadta a vallomástételt, azonban a napokban részletesen nyilatkozott a Fővárosi Főügyészségnek egy levélben.
Mi történt tavaly augusztusban, ami a volt képvielő mandátumába került?
Győrffy augusztus 23-án rátámadt egy nőre és két férfira az egyik, Lánchíd közelében található szórakozóhelyen. Az eset következtében a női sértett orra eltört. A nyomozó hatóság hónapokig egyetlen érdemi lépést sem tett a politikussal szemben, mindössze decemberben gyanúsították meg őt.
A Fideszből azóta már kilépett exképviselő eleinte tagadta a bűncselekményt, sőt, még a vallomástételt is megtagadta. Két hónap alatt azonban fordulat állt be az ügyben: a napokban mindent beismert, és írásban részletes vallomást tett.
„Az eljárás érdekeire is figyelemmel annyiról áll módunkban tájékoztatni, hogy a gyanúsított írásbeli vallomásában beismerte a bűnösségét súlyos testi sértésben és két rendbeli könnyű testi sértésben”
– közölte Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivőhelyettese.
Hogy derült ki a nőverő Győrffy Balázs bűnügye?
Beszámoltunk róla, hogy augusztus végén váratlanul, egy Facebook-bejegyzés keretében mondott le mandátumáról, és lépett ki a Fideszből Győrffy Balázs, a Fidesz akkori EP-képviselője. Ezt írta:
„Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt.
A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult. Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem.
(…)
Azok után, amit tettem, nincs helyem a közéletben. Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek.
(…)
Tettemért a közéleti felelősségen túl, természetesen minden jogi következményt is vállalok.”
(Győrffy Balázs/Facebook)