Borzalmas tragédia: Meghalt az a kisfiú, akinek agyevő parazita támadta meg a szervezetét egy fürdőben

A tizenegy éves kisfiú szervezetébe a párkányi Vadas fürdőben juthatott be az agyevő parazita, amely a halálát okozta.

Meghalt az a tizenegy éves kisfiú a Szlovákiában, akit szombaton kellett a pozsonyi kórházba szállítani, miután

agyevő amőba támadta meg a szervezetét

– számolt be róla kedden az ujszo.com.

Megírtuk, hogy az érsekújvári járási tisztiorvosi szolgálat fertőzésgyanú miatt vonult ki szombat délelőtt Szlovákiában a párkányi Vadas fürdőbe.

A gyanú szerint olyan parazita fertőzte meg a kisfiút, amely az orron át jut be a szervezetbe, és életveszélyes állapotot okoz az agyban. A gyermek június 2 és 6 között részt vett egy úszótanfolyamon a párkányi fürdőben, a tünetek pedig június 12-én jelentkeztek.

Kapcsolódó: Rettenetes: Agyevő parazita okozott betegséget egy gyereknél, a kedvelt strandot is bezárták

Évtizedek óta nem találkoztak agyevő parazitával

„A tisztiorvosi szolgálat tájékoztatása szerint

olyan baktérium állhat a háttérben, amely évtizedek óta nem fordult elő”

– mondta el a portálnak Hogenbuch Endre.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzés a Vadas bármely medencéjéhez köthető lenne. Ugyanakkor óvintézkedésként a hatóság lezáratta az összes kültéri medencét. A fürdő benti wellnessrészlege ugyanakkor továbbra is látogatható.

A fürdő újranyitásáról a laboratóriumi vizsgálatok eredményének függvényében döntenek.

Ha a minták rendben lesznek, megnyílhatnak a medencék. Ellenkező esetben a hatóság utasításainak megfelelően lépnek – közölte Hogenbuch Endre, a fürdő igazgatója.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek