Szijjártó Péter találkozott Majkával (+fotó)

Megosztották egymással a Covid-tapasztalataikat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy találkozott Majkával.

A Külügyminisztérium előtt készült közös fotóhoz a külügyminiszter hozzáfűzte:

„Egyszerre voltunk covidosok. Mindketten rendesen elszenvedtük. Most már abban reménykedünk, hogy minél előbb mehetünk koncertre. Ő énekelni, én hallgatni”.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Szijjártóról a novemberi ázsiai tárgyalásai során, Kambodzsában derült ki, hogy ázsiai tárgyalások során, a Bangkokba történő érkezést követően.

Betegségéről később rendszeresen, úgynevezett „karanténnaplókban” számolt be, így például ez idő alatt lehettünk tanúi annak a videóbeszélgetésnek is, amelyben Orbán Viktor A Pestis című könyvet ajánlotta Szijjártónak, mint „karanténolvasmányt”.

Szijjártóval ellentétben viszont Majkát jobban megviselte a betegség: a rapper tüdőgyulladása miatt kórházba került, ahonnan tizenegy nappal később engedték ki a még mindig pozitív koronavírustesztjével.

Valódi Hírek