Salvini: A magyarokkal és a lengyelekkel valami új megteremtésén dolgozunk

Új európai parlamenti képviselőcsoportot akarnak alapítani.

„Kapcsolatban állunk a lengyelekkel és más országok politikai erőivel, magyarokkal is, hétfőn a magyar főkonzullal találkoztam Milánóban” – közölte Matteo Salvini a jobboldali kormánypárt vezetője a 48. születésnapján adott a közösségi oldalán is közzétett interjúban.

Salvini hozzátette, hogy „nem szerepel a napirenden” a Liga esetleges belépése az Európai Néppártba (EPP).

Úgy vélte,

valami újra van szükség, valami új megteremtésén dolgozunk, mivel egy bizonyos típusú Európa, idejétmúlt gondolkodásmóddal, nem képes választ adni a vészhelyzetekre, 2021 igényeire”.

A Salvini vezette Liga az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport tagja az Európai Parlamentben.

Megírtuk, hogy az olasz sajtó a múlt héten a Fidesz távozását követően olyan értesülésekről számolt be, hogy a Liga a a magyar kormánypárt helyett csatlakozhat az Európai Néppárthoz.

Emellett az olaszok beszámoltak olyan hírekről is, amelyek szerint a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához csatlakozhat, amelynek elnöke tavaly ősztől Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) vezetője.

Salvini az aktuálpolitikai kérdésekkel kapcsolatban interjújában beszélt arról is, hogy nem támogatja a koronavírus-variánsok terjedése miatt a Draghi-kormány által mérlegelt ismételt országos zárlatot, helyette inkább a helyi szigorításokat részesítené előnyben. Hangsúlyozta, hogy az egy éve korlátozások közepette élő olaszok az újabb teljes zárlatot büntetésként élnék meg.

„A márciuson kell túljutnunk, a cél az, hogy az ország húsvét után vissza tudjon térni a mindennapi élethez” – mondta Salvini.

(mti/Nyugati Fény)

Valódi Hírek