Az idősek menekülnek vissza a munkába a szegénység elől – hívta fel a figyelmet.
Dobrev Klára: meg kell duplázni a kisnyugdíjakat!
Dobrev Klára pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy
meg kell duplázni a kisnyugdíjakat,
ugyanis 2025-re Magyarországnak nem maradt más választása, ha nem akarunk sok millió idős ember országává válni.
Hangsúlyozta, a 15 éve tartó szívtelen, jobboldali kormányzás oda vezetett, hogy ma milliók élnek nyugdíjasként hónapról hónapra bizonytalanságban. És köztük százezrek vannak, akik még a a szegénységi küszöböt sem érik el – tette hozzá.
Jelezte, sokan találkoztunk az elmúlt években olyan idős emberekkel, akik például a plázában takarítanak, csak hogy egy kis kiegészítést kapjanak a nyugdíjuk mellé? 70, 75, sőt 80 éves emberek
menekülnek vissza a munkába a szegénység elől
– jelezte a DK elnöke.
Egy személyes példán keresztül érzékeltette, hogy mekkora a baj valójában
Elmondta, a múlt héten látott egy idős asszonyt az egyik budapesti plázában, aki bekötött lábakkal vitte vissza a tálcákat, törölgette az asztalokat.
„Akkor úgy éreztem, hogy ez egész egyszerűen tarthatatlan”
– mondta, hozzátéve, egy baloldali politikus számára ez a helyzet elviselhetetlen.
„Milyen mintát mutat a fiataloknak az az ország, amely hagyja, hogy idős honfitársai nélkülözzenek, nyomorogjanak és ne legyen pénzük bevásárlásra vagy gyógyszerekre? Ki az a fiatal, aki ebben az országban szeretné végigdolgozni az életét, ha tudja, hogy
egy tisztességesen végigadózott élet után semmit nem kap az államtól?”
– kérdezte, majd hozzátette: a baloldali politika nem úgy tekint az idős honfitársainkra, mintha csak költségek lennének, de a nyugdíjra sem úgy tekint, mintha csak kegy lenne.
A DK szerint szükség van baloldalra, hogy tisztességes nyugdíjak legyenek az országban
„Baloldalra nemcsak azért van szükség, hogy mindenki elmenjen szavazni 2026 áprilisában, hanem hogy az Orbán utáni rendszer soha többé ne lehessen szívtelen, jobboldali kormányzás csupán.
Kell a baloldal, hogy tisztességes nyugdíjak legyenek ebben az országban”
– zárta Dobrev Klára.
Videó:
(Demokratikus Koalíció/Facebook)