Rendkívüli bejelentéseket tett Orbán: A miniszterelnök szerint eljöhet a magyar államiság vége (+videó)

Részletesen beszélt a magyar családok és a gazdaság tönkretételéről.

Orbán Viktor ismét beszélt a Kossuth Rádióban, ugyanis péntek van.

Orbán szerint kétmillió embernek mosták ki az agyát a legújabb őrületükkel

A miniszterelnök szólt a Voks 2025 néven illetett akciójukról. Azt hiszi, kétmillió ember szerint ez fontos. Ha ez igaz, akkor nyolcmillió ember számára teljesen érdektelen, de erről már nem beszélt.

„Olyan ügyről van szó, amelyről több mint kétmillió ember azt mondta, hogy fontos”

– mondta Orbán az úgynevezett véleménynyilvánító szavazásról, amelynek kitöltésére pénteken lesz még lehetőség, mert ez az utolsó nap a véleménynyilvánításra. Orbán ezért utasította is híveit az állami rádióból, hogy nyilvánítsanak véleményét, de csak azért, mert most ez az érdekében áll.

Az EU-csúcsról is szólt a kormányfő

A jövő héten kerül sor egy EU-csúcsra, ami Orbán szerint

„csúnya munka” lesz,

de nem kell aggódnia senkinek, mert a Fidesz elnöke elmondta, úgy érzi, ő egy tapasztalt politikus.

Ezzel kapcsolatban azt hazudta mondta, hogy amikor Magyarország nevében beszél, akkor nem mindegy, hogy a saját álláspontját, vagy az országot képviseli. Megjegyezzük, Orbán Viktor legalább 15 éve keveri össze a Fideszt Magyarországgal – feltehetően szándékosan. Orbán elmondta, úgy gondolja, „ha van tapasztalat és erő, akkor lehet eredményeket elérni Brüsszelben”.

Orbán szerint ráfáznak a magyar családok, a gazdaság is veszélybe kerül a közel-keleti helyzet miatt

A Fidesz elnöke beszélt az Izrael és Irán közti konfliktusról is. Úgy fogalmazott, Irán rendkívül sajátos szereplő a nemzetközi politikában – hatalmas hadereje van, az iszlám egy önálló irányzatát képviseli, stratégiai fontosságú kereskedelmi útvonalakat tart ellenőrzés alatt, és jelentős lépéseket tett a nukleáris technológia fejlesztésében. Orbán ugyanakkor azt is mondta, hogy az ország etnikailag megosztott, és ha a központi kormányzat meggyengül vagy összeomlik, az egész állam széthullhat.

A magyar vezető szerint egy ilyen forgatókönyv nemcsak a térségre, hanem a világ stabilitására is súlyos következményekkel járna. Magyarország szempontjából – tette hozzá – a legfontosabb tanulság az olajpiac alakulása. Úgy véli, mivel az ország az energiahordozók terén importra szorul,

az olaj árának emelkedése közvetlenül kedvezőtlen hatással van a magyar gazdaságra és a lakosságra.

Orbán azzal is igyekezett rémületet kelteni, hogy elmondta, amennyiben nem tudunk Oroszországból gázt behozni, akkor a magyar vállalkozások és a családok rezsije jelentősen emelkedni – jósolta meg. Úgy tartja, az Európai Unió orosz energiahordozókkal szembeni szankciói azon országoknak fájnak, amelyeknek nincs tengerpartjuk (?). Emlékeztetett, Magyarország a magyar kormány korábban vétózott a a szankciók miatt, „kiharcolta a kivételt”, de most Orbán fél, mert szerinte Brüsszel újabb lépéseket tervez az ügyben.

A magyar államiság végéről is magyarázott Orbán

Orbán úgy érzi, ha az EU úgy dönt, hogy a tagállamokat kihagyják a közös döntéshozatalból,

„az a magyar államiság végét jelentené” (sic!).

Hozzátette, ezt arra értette, hogy az EU úgy hozna döntést az orosz fosszilis energiahordozók tiltásáról, illetve azok fokozatos kivezetéséről, hogy megkerüli a vétó lehetőségét, vagyis Magyarország a magyar kormány nem tudna szembemenni a többi uniós országgal – fejtegette. A magyar miniszterelnök egyébként kuncogva, nevetgélve beszélt az ukrajnai háborúról és a magyar államiság végéről.

A kommunista, piactorzító árrésstopról és a vergődő gazdaságról is szólt

Azt mondta: a kamatstopot és az árrésstopot is el akarják töröltetni Magyarországgal. Azt hiszi, ha érvényesítenék a banki kamatokat,

akkor családok mennének csődbe (!).

„A kamatstop háromszázezer családokat érint, ebből 2728 ezer család azonnal tönkremenne”

– prognosztizálta a miniszterelnök, hozzátéve, „KILAKOLTATNÁK ŐKET”.

„Addig van szükség a kamatstopra, amíg a Nemzeti Bank nem lesz abban a helyzetben, hogy a kamatokat a jegybanki alapkamaton keresztül lecsökkentse”

– magyarázta a miniszterelnök. Az MNB sikkasztási botrányáról valamiért nem beszélt.

Orbán azokkal háborúzik, akiknek a markát tartaná

De van egy másik csata is Orbán szerint. Ez pedig az árrésszabályozás. Orbán közölte, ha nincs árrésstop, az húsz százalékkal nagyobb terhet jelentene a családoknak. Pedig a teher így se kevés, az infláció pedig folyamatosan nő.

„Az indokolatlanul magas árakkal szemben be kell avatkozni a családok védelmében”

– mondta. Hozzátette: Brüsszel a multik mellett áll.

A költségvetésről

Orbán kijelentette, úgy igyekeztek megtervezni a 2026-os költségvetést,

hogy rugalmasan hozzá tudjanak nyúlni, ha szükséges (!).

„Ez az akarat költségvetése is”

– mondta el. Úgy gondolja, „világháborús veszélyben az ember ne tűzön ki célokat, a kormány viszont ilyenkor is kitűz célokat és azokat el is éri” – szerinte. Azt hiszi, a 2026-os költségvetés ennek a bizonyítéka.

Orbán szerint kockán forog Magyarország jövője

„VOKS❌2025.

Még egy nap.

Magyarország jövője a tét.

Te is hallasd a hangod! Mindenki szavazzon!”

– könyörgött híveinek hivatalos oldalán a Fidesz elnöke.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek