Megvan, milyen büntetéssel sújtják a BME diákjait, akik kalapáccsal verték szét a kollégiumi szobáikat

Állítólag azután kezdtek törni-zúzni, hogy Orbán bejelentette, ismét át kell állni online oktatásra.

Beszámoltunk róla, hogy tavaly november 10-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának több helyiségét is szétverték a hallgatók, miután Orbán Viktor, miniszterelnök bejelentette a legújabb járványügyi intézkedéseket, köztük azt is, hogy másnaptól az egyetemeknek ismét át kell állniuk online oktatásra, a kollégiumokat pedig el kell hagyniuk a hallgatóknak.

A Telex kérdésére a BME Kommunikációs Csoportja ma közölte, hogy a rongálásban résztvevő két hallgató

„két féléves tanulmányi eltiltást és két féléves kollégiumi kitiltást kapott szankcióként”.

Hozzátették továbbá, hogy a rongálásban összesen öten vettek részt: három hallgató ellen a rendőrség eljárást folytat, „ezért az érvényes Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat előírásai szerint, a rendőrségi eljárás lezárultáig a fegyelmi eljárást felfüggesztette az egyetem”.

Az egyetem közléséből emellett kiderült az is, hogy a rongálásban további tizenhárom fő is érintett: „ők passzív résztvevőként, az események megakadályozásának, vagy jelzésének elmulasztásával szintén vétettek a szabályok ellen”. A fegyelmi bizottságtól ezért kollégiumi kitiltást, szigorú megrovást vagy megrovást kaptak. A határozatok ellen eddig senki sem fellebbezett.

Az egyetemisták rombolásáról egy videó is kiszivárgott novemberben. Ebben látszik, hogy a hallgatók

kalapáccsal verték szét a kollégiumi szobákat, szétdobálták a matracokat, ágyakat és összefirkálták a falakat.

(telex nyomán)

Valódi Hírek