Közszolgálati Testület: A közmédiában minden rendben van, a szerkesztés független

Mindenki megnyugodhat.

Korábban mi is megírtuk, hogy a Szabad Európa leleplező cikkei nyomán (bővebben itt és itt) az ellenzék három delegáltja: dr. Debreczeni József (DK), Kránitz László (MSZP) és dr. Silhavy Máté (Jobbik) a köztelevíziót is felügyelő Magyar Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumához fordult azzal a javaslattal, hogy a Közszolgálati Testületnél vizsgáltassák ki a közmédia szerkesztési gyakorlatát és a közszolgálati alapelvek szerinti működését.

A testület – amely a három ellenzéki politikus mellet három Fideszes tagból és a Médiatanács két kurátori tagjából áll – a csütörtöki meghallgatáson 5-3 arányban leszavazta az ellenzéki delegáltak javaslatát – írja a 24.hu.

A lap megkeresésére Kránitz László elmondta, önmagában már az is meglepő volt, hogy napirendre került a javaslatuk, a meghallgatáson viszont az is kiderült, hogy ez miért történhetett meg.

„Előálltak egy másik határozati javaslattal, amelynek a lényege az volt, hogy a

közmédiában minden rendben van, a szerkesztés független,

engem viszont figyelmeztetésben részesítettek, mert közösen írtam alá egy levelet az MSZP társelnökével” – mondta Kránitz.

A testület által említett levelet Kránitz Kunhalmi Ágnessel közösen írta alá, és szintén a köztévés botránnyal kapcsolatos kérdések voltak benne, amelyeket a Médiatanácsnak címeztek, de Kránitz szerint nem nyilatkozat volt, hanem csak kérdések. A határozat szerint viszont azért kapott figyelmeztetést, mert

a közösen aláírt levéllel pártpolitizált,

ami a közalapítvány kuratóriumi tagjai számára (noha többségében pártok delegálták őket) tilos.

(24.hu nyomán)

 

Valódi Hírek