Biztonságiakat hívott a portás egy SZFE-hallgatóra az egyetem Vas utcai épületénél

Csak egy szalagot szeretett volna feltenni az egyik oszlopra.

A HVG-nek eljuttatott videó szerint fekete ruhás biztonságiak akadályozták meg az egyetem egyik hallgatóját, hogy egy piros-fehér szalagot helyezzen el a Vas utcai épületen.

A videón az látható, hogy először a portás próbálja jobb belátásra bírni a fiatal nőt:

“Vannak most biztonságiak, nekik szóljak? Nem tudom, mit csinálnak veled, de szólnom kell a rendőröknek.”

A portás végül szólt a biztonságiaknak, ekkor két kigyúrt, nagydarab fekete ruhás jelent meg, egyikük telefonnal rögzítette az eseményeket. Amikor számon kérik, hogy miért teszi ki a szalagot, a hallgató azt válaszolja, hogy azért, mert oda jár egyetemre.

“Járt, hölgyem.” – válaszolja az egyik biztonsági őr.

„Amikor a vírushelyzet miatt elhagytuk az épületeket, másnap reggel azonnal leszedték az ellenállásunk jelképévé vált piros-fehér terelőszalagot a bejáratokról. Úgyhogy az első online fórumon megegyeztünk, hogy az összes járványügyi előírás betartásával, egyéni politikai véleménynyilvánítás céljából, teljesen törvényes keretek között egy ember minden nap felrak egy szalagot a Vas utcai egyetemi épület előtti egyik oszlopra” – mondta az egyetem hallgatója.

Ezt is teszik azóta minden nap, a szalagok pedig másnapra rendre el is tűnnek. Az, hogy biztonságiakat hívtak egy SZFE-hallgatóra, most fordult elő először. Már csak azért is, mert

eddig soha nem őrizték biztonságiak az épületet.

Az SZFE Vas utcai épületét – és így vélhetően a többit is – értesüléseink szerint a Szentinel Vagyonvédelmi Kft. biztonsági őrei őrzik.

(HVG nyomán)