Ruttkay Zsófia elárulta, miért üzent a pólójával a fideszes elitnek

Ruttkay Zsófia szerint nem volt nagyon erős gesztus, hogy F*CK NER feliratú pólóban jelent meg a Hunyadi sorozat díszbemutatóján.

„Ez a produkció nagyjából 50 magyar nagyjátékfilm költségvetéséből készült. A férjemmel, Pálfi Gyurival több mint tíz éve nem kapunk támogatást, rengeteg más alkotóhoz hasonlóan a magyar filmszakmából”

– mondta el Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró csütörtökön a telex.hu-nak.

Beszámoltunk róla, hogy Ruttkay egy F*CK NER feliratú pólóban jelent meg szerda este a Hunyadi című sorozat díszbemutatóján, ahol rengeteg fideszes felsővezető is jelen volt. Velük kapcsolatban azt mondta a művész, hogy

a politikusok egy VIP-részen zárták el magukat,

ahova ugyan lett volna lehetősége bemenni, de távol áll tőle ez a fajta trollkodás. Egyébként a szakmabeliektől inkább „támogató pillantásokat” kapott, de azért páran „csúnyán is néztek rá”.

Ruttkay Zsófia a Hunyadi egyik forgatókönyvírója volt, de 2020-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalásakor kiszállt belőle.

Mint mondta, most sem akart eredetileg elmenni a gálaeseményre, de többször is felhívták, hogy szeretnék őt ott látni.

„Én meg azt gondoltam, jó, akkor elmegyek, de nem tudom szó nélkül hagyni mindazt, ami a filmszakmában zajlik, illetve nem csak ott, mindenhol”

– mondta Ruttkay.

Azt is felidézte, hogy eredetileg Robert Lantos Kanadában élő magyar származású producer és David Cronenberg keresték meg a Hunyadi elkészítése kapcsán. Az ő személyük garanciát jelentett Ruttkay számár a minőségre, de „szép lassan kezdett el beszivárogni a valóság, és egyre több olyan dolog jött elő a munkában, amiket már nem tudtam tolerálni”.

Valódi Hírek