Jó hírt kapott az SZFE: A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogszerűek a sztrájkköveteléseik

A sztrájkjuk viszont még elbírálás alatt áll.

A Fővárosi Ítélőtábla kedden a másodfokú határozatában új eljárásra utasította a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkja ügyében a Fővárosi Törvényszéket – írja az MTI az SZFE közleménye alapján.

Mint ismert, október 23-án a Fővárosi Törvényszék elsőfokon jogellenesnek nyilvánította az SZFE dolgozóinak sztrájkját. Az SZFE sztrájkbizottsága ugyanis először hat, majd később nyolcpontos követelést fogalmazott meg az egyetem vezetősége felé, akik a nyolcból két pontot teljesítettek, a Törvényszék végzése azonban a további hatot jogszabályellenesnek minősítette.

Az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be az SZFE sztrájkbizottsága, ezt hagyta most jóvá az Ítélőtábla.

Az SZFE sztrájkoló hallgatói és oktatói az ítélettel kapcsolatos közleményben azt írják,

„sztrájkköveteléseink a munkavállalók gazdasági, szociális és munkajogi érdekeit érintették, ezért az Ítélőtábla megállapította, hogy
figyelmeztető sztrájkunk jogszerű volt”.
Hozzátették: az október 1-én megkezdett sztrájkjuk elbírálására formai okok miatt egyelőre nem került sor, az Ítélőtábla az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, azonban az Ítélőtábla megállapításait figyelembe kell vennie.
„A múlt péntek esti kancellári levélben foglalt tanítástilalom ellenére folytatjuk a tanítást, a továbbiakban ezt tekintjük az ellenállás új formájának. Hiszünk abban, hogy a félév határozat nélküli érvénytelenítése nem jogszerű és ellentétes még a kuratórium alapító okiratban foglalt kötelezettségeivel is” – zárják a közleményt.

– A Színház- és Filmművészeti Egyetem sztrájkoló oktatóinak közleménye –

A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a hat…

Posted by Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK on Wednesday, 11 November 2020

Kapcsolódó cikkünk:

SZFE: Vége az egyetemfoglalásnak, de folytatják az ellenállást a diákok (+videó)

Valódi Hírek