Friss: A Fővárosi Törvényszék jogellenesnek nyilvánította az SZFE sztrájkját

Az SZFE hallgatói a nemzeti ünnepnapon közzétett döntést ironikusnak és méltatlannak tartják.

Jogellenesnek nyilvánította az SZFE dolgozóinak sztrájkját a Színház és Filmművészetért Alapítvány és a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetésének legfrissebb sajtóközleménye.

Ezt a Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzése állapította meg.

A közleményben azt írják, hogy az SZFE Sztrájkbizottsága először hat, majd később nyolcpontos követelést fogalmazott meg az SZFE vezetésével szemben, amelynek két utolsó pontját az SZFE vezetése teljesítette is.

Azaz csak teljesítette volna, ha azt a sztrájkbizottság elfogadta volna.

Ezen két pont egyrészt megfogalmazott egy 10%-os munkavállalói béremelést, illetve azt is, hogy a munkavállalók korábbi munkarend szerint végezhessék a munkájukat.

A követelt 10%-os bérelemelésen túl az SZFE vezetése további 30 %-os béremelést biztosítana január 1-jétől az egyetem dolgozói számára, és a fent taglalt utolsó pontot is elfogadta. Az egyetemi autonómiával kapcsolatos követelésekre azonban nem reagált az új vezetőség.

„A sztrájkkövetelésben megfogalmazott további hat pont alapján indított sztrájkot a Fővárosi Törvényszék végzése

minden pont esetében, egytől egyig jogszabályellenesnek ítélte”

– írják.

Hozzátették: az SZFE vezetése által elfogadott két pont esetében azt is megállapította a bíróság, hogy a munkavállalók az előtt kezdték meg a sztrájkot, hogy a törvényes határidő a sztrájk megkezdését kötelezően megelőző egyeztetésre vonatkozó határidő lejárt volna.

„A Sztrájkbizottság tagjai, Csató Kata, Veszprémi Judit, Németh Gábor, Forgács Péter és dr. Karsai György jogellenes sztrájkba hajszolták bele az SZFE munkavállalóit. Arra kérjük az sztrájkban résztvevőket, hogy az egyetem vezetésének irányítása mellett folytassák a munkájukat!” – olvasható a közleményben.

 

Valódi Hírek