Ezrek tüntettek a tudomány szabadságáért (+NYF videó)

Ilyen az, amikor a tudósokat felbosszantják.

“Szabadságot a tudománynak! Szabadságot az Akadémiának” jelszóval hirdetett tüntetést az Akadémiai Dolgozók Fóruma vasárnap délutánra.

A tudományos életben azon akadtak ki, hogy kormány arra készül, hogy augusztus 1-jén erővel vegye el a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) a kutatóintézeteket.

Az einstand tervezete kiszivárgott és abból kiderült, hogy az MTA-tól elvennék az összes kutatóintézetét, azokat kiszerveznék egy újonnan létrehozandó intézménybe, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba, amelynek irányításában meghatározó befolyása lenne a kormánynak.

Vasárnap délután a kezdésre rászakadó eső ellenére is összegyűlt több ezer ember tiltakozni a budapesti Fővám téren, majd egészen az MTA székházáig vonultak, beszédek erejéig meg-megállva.