.
palkovics lászló
DK: Palkovics az Akadémia után szét fogja verni a felsőoktatást is
Ezért vették el a hatáskört Káslertől, és adták oda neki.
Hivatalos: Elvették a felsőoktatást a demens Káslertől és odaadták az Akadémia-gyilkos Palkovicsnak
Csöbörből vödörbe.
G. Fodor Gáborék egymilliárd (!) forintos pályázatot nyertek a Palkovics-minisztériumtól
Ezermillió forint.
Hány fideszes miniszter kell egy Forma-1-es futamhoz Magyarországon?
Mutatjuk!
Botrány: Egy kiszivárgott hangfelvételen hazudozik Palkovics az Akadémia elnökségének
Így tárgyal a Fidesz.
Éjjel be is nyújtották Palkovicsék az Akadémiát megcsonkító törvényjavaslatot
Itt a tudományos élet halálos ítélete.
Nincs kegyelem: Palkovics holnap benyújtja az Akadémia kinyírásáról szóló törvényt
Cinikusan megmagyarázta, mire a nagy sietség.
Csak arra vártak Orbánék, hogy meglegyen az EP-választás, indulhat az MTA bedarálása
Lesz még az Akadémia épületéből fideszes hotel?
Bréking: Pofára esett Palkovics, a Tudományos Akadémia leszavazta a tervét
Majd izomból lenyúlja az intézeteket, ahogy a gazdája szokta.
Palkovicsnak a tüntetők sorfala között kell bejutni az Akadémiára
Kemény napja lesz.
Pörög a kampány: Tarlósék betiltották az éjszakai repülést a főváros felett
Hirtelen elkezdte zavarni a főpolgármestert a zaj.
Palkovicsnak senki sem mondott köszönetet, bűzlik a 800 ezres fizetésre adott magyarázata
Vagy ő hazudik, vagy a többi kutató követett el etikai vétséget.
Durvuló tudósok: Zengett a „Palkovics, takarodj!” (NYF-videó)
Segíthet-e az Akadémián a Fidesz és a Néppárt balhéja?
Friss: Az RTL Klub megkérdezte Palkovicstól, miért bérel szarért-húgyért luxuslakást a budai Várban (+videó)
Világbajnok pofátlansággal válaszolt.
Palkovics László is fillérekért lakik a Várban egy önkormányzati lakásban
Tagadni se tudta, mert rajtakapták, ahogy áll a kapuban.
Exkluzív: Kiderült, miért írta alá Lovász László az MTA halálos ítéletét
Még sötétebb a történet, mint elsőre hittük.
Kiakadtak az akadémikusok, hogy Lovász László behódolt Orbánnak és átadta a kutatóintézeteket
A tudóstársadalom negatívan fogadta a hírt.
Az MTA aláírta a saját halálos ítéletét – Orbánék elveszik tőlük a kutatóintézeteket
Előnytelen megállapodást kötött Lovász László a miniszterrel.
Gábor György üzenete az akadémikusoknak, akik még mindig szelíden magyarázzák Orbánéknak, hogy ne verjék szét az MTA-t
A vallástudományok doktorának üzenetét változtatás nélkül közöljük.
Kálmán László: Hogy nem sül le a bőr a képükről? – Kiakadt a nyelvészprofesszor Orbánék támadásán az MTA ellen
Jogos.
Gyorshír: Feljelentették Palkovics Lászlót, mert munka nélkül 800 ezres fizetést vett fel (+videó)
Jogtalanul vehette fel a pénzt.
Orbán volt minisztere nekiment a Fidesznek
Ezt nem teszik a kirakatba.
Orbán volt minisztere durván beszólt Palkovicsnak, majd másokat is kiosztott
Onnan jött a saller, ahonnan nem várta.
Friss: Börtönre ítélhetik Palkovics Lászlót, ha más célra használja az MTA-nak törvényesen járó pénzt
Felmerül a költségvetési csalás gyanúja – figyelmeztetnek korábbi igazságügyi miniszterek.