Gábor György üzenete az akadémikusoknak, akik még mindig szelíden magyarázzák Orbánéknak, hogy ne verjék szét az MTA-t

A vallástudományok doktorának üzenetét változtatás nélkül közöljük.

Ideje lenne befejezni azt a vitát, amelyben okos és felkészült tudományos kutatók racionálisan érvelve, szellemesen és okosan argumentálva fejtik ki, hogy a kormány és Palkovics miniszter részéről téves az az elképzelés, amely szerint alapkutatások nélkül elképzelhető lenne innováció, hiszen éppen a közvetlen gazdasági hasznot nem hozó alapkutatások jelentik az alapját minden innovációnak.

Kedves Barátaim, Kollégáim! Át vagytok verve valamennyien. Az innovációt meg az alapkutatást ezek itt összevissza emlegetik, összevissza gagyognak róla, nem is tudják, miről hadoválnak, s ti belementek a csapdába!

Valójában semmi egyébről nincs szó, csak a humán- és társadalomtudományok teljes szétveréséről, ellehetetlenítéséről, s ezzel párhuzamosan a legfőbb akarat utasítására létrehozott és kiglancolt, a legfelsőbb politikai érdek megrendelésére szánt és elvárt eredményeket szállító alternatív intézeteknek monopolhelyzetbe hozásáról, s a hatalomnak nem kedves, a valóságos tudományos teljesítményt produkáló konkurencia eltakarításáról.

Hát ezért verik szét az MTA-t, ez a legfőbb ok, s nekik, kizárólag a közvagyon ellopáshoz értő, ám a tudományok (és a kultúra) világához alapfokon sem konyító gazembereknek semmi sem drága.

A többi pedig csak szó, szó, szó.

Gábor György

(Facebook)

Valódi Hírek