Palkovics László is fillérekért lakik a Várban egy önkormányzati lakásban

Tagadni se tudta, mert rajtakapták, ahogy áll a kapuban.

A budai Várnegyedben, a Táncsics Mihály utcában, egy patinás műemléképületben bérel olcsón önkormányzati lakást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter – írja a 24.hu.

A portál szerint Palkovicsnak van egyébként Kecskeméten egy 400 négyzetméteres családi háza, de életvitelszerűen a Mátyás-templom szomszédságában található ingatlanban lakik. A minisztert a kollégák el is kapták a ház előtt, de nem válaszolt a kérdéseikre.

Írásban viszont már igen, Palkovics László nevében az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtóosztálya azt közölte, hogy a miniszter lakáscserével jutott hozzá az önkormányzati lakás bérleti jogához 2013-ban.

A 63 négyzetméteres ingatlanért az önkormányzat által megállapított úgynevezett költségelvű bérleti díjat fizeti a miniszter, de pontos összeget nem neveztek meg. A 24.hu a Budavári Önkormányzat lakásrendelete alapján viszont kiszámította, hogy

32 ezer forintot fizethet.

Ez annak fényében bicskanyitogató, hogy Budapesten az átlagos albérletár már a 150 ezer forintot karcolja, illetve a Várban egy ekkora pecót 350 ezerért adnak ki.

A várban egymást érik a lakáskiadáshoz köthető botrányok. Nemrég kiderült, hogy Semjén vadászhaverja bérel ott egy 165 négyzetméteres területűre növelt bérlakást kevesebb mint 64 ezer forintért, illetve Habsburg-Lotharingiai Mihály főhercegnek is ott osztottak önkormányzati lakást – mint korábban már írtuk.

Valódi Hírek