Napnál világosabban megmutatta az LMP, hogy a Fidesz ügynökpártja.
Keresés: Molnár Csaba
Molnár Csaba: Sok tízmillió forint vándorolt az MSZP-hez, Puch Lászlóhoz (+videó)
A DK alelnöke nem kerülgette a forró kását a Fidesz-MSZP mutyiról.
„Tóth Gabi lesz a kultúránk? Atyavilág, hova jutunk?” — Kajdi Csaba kiakadt az Átrium Színház bezárása miatt
Hangot adott véleményének.
Gyorshír: Újra rács mögé zárták Czeglédy Csabát (+videó!)
„Ez a jogállamiság eltiprása” – mondta az ellenzéki ügyvéd, miközben elvezették a hatalom emberei.
A DK megírta Magyar Péter helyett a levelet a közmédiának: Dobrevék vitát követelnek az M1-en
Molnár Csaba 24 órát adott az MTVA-nak a válaszra.
DK: Magyar Péter nem mond igazat
Pont Magyar Péter volt az, aki többször világossá tette, hogy nem zárja ki a koalíciós együttműködést a Fidesszel – mutatott rá Molnár Csaba.
A Fidesz és Magyar Péter pártja kihagyta az első választási vitát, a többiek mind megjelentek (+fotók)
Egy demokrata nem fél – mutatott rá Molnár Csaba.
Arató Gergely bemutatta az árnyékkormány programjának öt legfontosabb pillérét (+videó)
Arató Gergely mellett Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter, az árnyékminiszterelnök helyettese, valamint Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök is felszólalt a rendezvényen.
Dobrev Klára bemutatta az árnyékkormány gyermekvédelmi programjának legfontosabb pontjait (+videó)
A 17. árnyékkormányülést követően Dobrev Klára és Molnár Csaba árnyékkormányinfót tartott. Cikkünk frissül.
Árnyékkormány: Csak baloldali fordulattal lehet kilábalni a jelenlegi szociális válságból
Molnár Csabáék bejelentették az idei első árnyékkormányülés döntéseit.
Videóval: Dobrev Klára bemutatta az árnyékkormány jogállamisági és igazságügyi programját
Molnár Csaba és Arató Gergely is felszólalt a rendezvényen.
Dobrev Klára bejelentette: Az Európai Ügyészséghez csatlakozás elsők között valósulhat meg kormányváltás után
Az árnyék-miniszterelnök és Molnár Csaba és Rónai Sándor társaságában ismertette a külpolitikai programját.
Bejelentették: A DK polgármesterei kezdeményezik az ápolási díj kiegészítését az általuk vezetett településeken
Molnár Csaba és Kálmán Olga részletezte a legújabb javaslatokat a keddi árnyékkormányinfón.
Árnyékkormány: Brutális élelmiszer-drágulás következik Orbánék megszorítócsomagja után
Molnár Csaba szerint csak most érkezik a feketeleves.
DK: Matolcsy kritikáiból látszik, hogy az Orbán-kormány elkezdett repedezni (+videó)
Dr. Molnár Csaba szerint a gazdasági válságot kormányválság fogja követni.
DK: Megszavazzuk az EP orbáni korrupciót megakadályozó határozatát!
Molnár Csaba szerint hazafiként ez a kötelességük.
„Ugye, senki nem hisz ennek a színjátéknak?” — A DK brüsszeli delegációvezetője megüzente a magyaroknak, nehogy bedőljenek Orbánnak
Molnár Csaba próbálja felnyitni az EU szemét, nehogy bevegyék Orbán trükkjét a „korrupcióellenes hatóságról”.
DK: Mennyit keres rajta Orbán, hogy háromszor annyiért vesszük az orosz gázt, mint a többi európai ország?
Molnár Csaba szerint Orbán önerőből nem lehet ekkora balek, inkább valami sötét biznisz van a háttérben.
Kiakadt a DK alelnöke, amiért Márki-Zay lepaktált a Fidesz főgengszterével (+videó)
Molnár Csabának nem tetszik a kiegyezés a NER-rel.
FRISS: Karácsony kihátrált a “zsaroló SMS”-vádból, a DK alelnöke nagyon dühös
Molnár Csaba szerint nincs rendben, hogy Karácsony súlyos rágalmakat fogalmaz meg, majd nem hajlandó bizonyítékokat bemutatni.
A DK szerint amit Márki-Zay művel Dobrev Klárával és az ellenzékkel, az pontosan a trumpi recept
Erről a DK alelnöke, Molnár Csaba írt.
Az SZFE-t támogató nyakkendőben szólalt fel egy magyar politikus Brüsszelben
Molnár Csaba kemény beszédet intézett az uniós döntéshozókhoz.
A DK bejelentette: Nem szavazzák meg Orbán teljhatalmát holnap (+videó)
Egyetlen uniós tagállamban sincs rá példa, hogy a különleges jogrendet bármilyen időbeli és tartalmi korlátozás nélkül vezessék be – indokolta a döntést Molnár Csaba.
Friss: Az Ügyészség szerint nem hazaárulók a DK-s képviselők, akik megszavazták a Sargentini-jelentést
Molnár Csaba és Niedermüller Péter hazaárulás miatt jelentették föl önmagukat, hogy végre tiszta víz kerüljön a pohárba. Megjött a válasz.
„Kattanni fog a bilincs!” – A DK börtönt ígér a csaló kamupártoknak (+videó)
Április 8. után nem fogja őket megvédeni a Fidesz – ígéri Molnár Csaba.