Dobrev Klára: Eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége legyen

A devizahiteleseknek felcsillant a remény.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke és EP-képviselője szerint a bíróság hétfői ítélete megmutatta: eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége legyen.

Kimondta a bíróság: törvénytelen az inárcsi adós devizahiteles szerződése

Beszámoltunk arról, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletében kimondta: érvénytelen az egyik devizahiteles szerződés, amelynek megkötésekor az adóst nem tájékoztatták az árfolyamkockázatról.

Dobrev Klára Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Törvénytelen szerződés – reményt adó ítélet!

Egy bíró kimondta: érvénytelen az MBH Bank – illetve egyik jogelődje – szerződése. Az adós már csaknem a felvett kölcsön dupláját kifizette, most több millió forint jár neki vissza.

Ez az ítélet még nem jogerős – de százezreknek adhat reményt.

Olyan embereknek, akiket a bankok nyerészkedése és a gyengülő forint – a kormányzó jobboldal hibás politikájának következménye – taszított kiszolgáltatottságba.

Eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége legyen.

Mária ügyével is ezért foglalkozunk. Őt az OTP próbálja felelősségre vonni egy olyan követelés miatt, amit a bíróság már jogerősen jogtalannak mondott ki.

De Mária nincs egyedül – és nem is marad egyedül. Ma az ő hangja a Parlament falai közé is eljut. Varju László ma felszólal érte, értetek – mindazokért, akiknek elege van abból, hogy a bankok és a hatalom együtt harácsol, és a kisembereken akarják leverni a válság árát.”

(Dobrev Klára / Facebook)

Valódi Hírek