62 éves lett Orbán Viktor: Születésnapján azonban inkább ő köszöntött fel valakit (+fotó)

62 éves lett a miniszterelnök.

Szombaton ünnepli a születésnapját Orbán Viktor miniszterelnök, aki 1963. május 31-én született Székesfehérváron.

A politikus ma tölti be a 62. életévét.

A miniszterelnök első útja szombaton azonban nem az ünneplésre, hanem egy számára különleges személyhez vezetett, akit felköszöntött a mai nap alkalmából.

Sulyok Tamás volt az első, aki felköszöntötte a miniszterelnököt

Ennek alkalmából kollégái is felköszöntötték. Sulyok Tamás köztársasági elnök reggeli első teendői között egy bejegyzéssel és egy közös fotóval köszöntötte a kormányfőt.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Vannak, akik sodródnak a történelemmel. Mások alakítják. Egyesek szerint a politika hullámain nehéz megtalálni az egyensúlyt. Ön azonban nemcsak megőrizte, hanem hajót épített, irányt mutatott, és ha kellett, maga is evezőt ragadott.

Vannak, akik vihartól tartanak, mások a biztos pontokat keresik – de egy jó kapitány mindig képes megtalálni a megfelelő irányt, ha ismeri a célt. Kívánok Önnek jó egészséget és további erőt munkájához!”

– írta a bejegyzésében a köztársasági elnök.

(Dr. Sulyok Tamás/ Facebook)

A miniszterelnök ünneplés helyett valaki mást köszöntött fel

A miniszterelnök is bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán szombaton.

Saját születésnapja alkalmából édesanyját köszöntötte fel.

Elmondása szerint sosem értette, miért azokat ünnepelik, akik megszülettek, nem pedig azokat, akik megszülték őket.

„Sosem értettem, miért azokat ünnepeljük, akiknek születésnapjuk van, s miért nem azokat, akik megszültek bennünket. Köszönöm, Anyukám!”

– írta a ma 62 éves Orbán Viktor bejegyzésében.

(Orbán Viktor/ Facebook)

Kapcsolódó:

Orbán Viktor végre üzent a hatvanadik születésnapja alkalmából a magyaroknak

Ilyen nincs: rendkívüli műsorral ünnepelte meg Orbán Viktor születésnapját az esztergomi tévé

Valódi Hírek