Nem félünk, nem hátrálunk. Közösen képesek vagyunk változást elérni – jelezte.
Dobrev Klára arra hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán szombaton, hogy 15 éve gyalázzák őket, amiért ki merik mondani az igazságot. A DK EP-képviselője arról írt bejegyzésében, hogy 15 éve próbálják meg elhallgattatni őket, amiért hisznek abban, hogy nem lehet magukra hagyni azokat, akik a legnagyobb bajban vannak.
A politikus kiemelte, a baloldal ki meri mondani, hogy a szabadság sosem lehet alku tárgya, majd hangsúlyozta, nem sikerült őket elhallgattatni hazugságokkal, karaktergyilkossággal, megfélemlítéssel, amit egy fotóval is igazolt.
„Büszke vagyok ezekre az emberekre.
Büszke vagyok arra, hogy még mindig együtt vagyunk és együtt készülünk. Nem félünk, nem hátrálunk. Közösen képesek vagyunk változást elérni”
– írta.
Dobrev Klára bejegyzését alább közöljük:
„Tizenöt éve gyaláznak minket, mert ki merjük mondani az igazságot. Mert hisszük, hogy nem lehet magukra hagyni azokat, akik a legnagyobb bajban vannak. Mert ki merjük mondani, hogy a szabadság nem alku tárgya.
Mert baloldaliak vagyunk.
Tizenöt éve próbálnak elhallgattatni minket – hazugságokkal, karaktergyilkossággal, megfélemlítéssel.
De nem sikerült. Ezen a fotón én ezt látom.
Büszke vagyok ezekre az emberekre. Büszke vagyok arra, hogy még mindig együtt vagyunk és együtt készülünk.
Nem félünk, nem hátrálunk. Közösen képesek vagyunk változást elérni.”
(Dobrev Klára/Facebook)