Orbán Viktor begurult: Sajtóperrel fenyegette meg a fél világot

Orbán Viktor pert indít: az olasz sajtó által neki tulajdonított luxusvilla miatt fenyegetőzik a kormányfő.

„Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek”

– írta ki a közösségi oldalára Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.

Az olasz Orbán-villa ütötte ki a biztosítékot a miniszterelnöknél: pert indít a kormányfő

Megírtuk, hogy az olasz sajtó arról számolt be: alig több mint egy éve értékesítették Varese egyik legpatinásabb luxusvilláját, amelyet

az olaszok csak Orbán-villaként említenek.

Az esetre a Domani nevű olasz lap hívta fel a figyelmet a „Villa Orbán, a budapesti kormánnyal kapcsolatban álló cég, amely a milliomosok varesei vásárlása mögött áll” című cikkében.

Hétfőn arról is beszámoltunk, hogy a Google Earth szolgáltatásában megtalálták azt a festői objektumot, amire az olasz lapokban csak Orbán-villaként hivatkoznak. A luxusvillát egy Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterhez köthető cég vásárolta meg még tavaly nyáron.

Ki lehet a tulajdonos?

Az információk szerint egy magyar cég vásárolta meg Margherita Maccapani Missoni, az ismert olasz divatház örökösének és Eugenio Amos autóversenyzőnek korábbi észak-olaszországi villáját. Az ingatlan adásvételi folyamata ugyanakkor több, egymást követő céges szereplőváltáson keresztül ment végbe, így

a tényleges végső tulajdonos személye nem egyértelmű.

Az eredeti adásvételi szerződést 2023 decemberében kötötték meg az eladók egy frissen bejegyzett magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. A vállalkozást alig egy hónappal korábban, 2023. november 20-án hozták létre. A cég a TripleHill Capital vagyonkezelőhöz tartozik, amelyet

Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltségei között tartanak számon.

Mennyi az annyi?

Az ingatlan vételára 4,3 millió euró volt, amelyből 443 300 eurót, azaz tíz százalékot előlegként helyeztek letétbe. Az előleg pedig

a Tiborcz Istvánhoz kötődő Gránit Banknál vezetett számláról érkezett

– emelte ki az olasz lap.

A végleges szerződést azonban csak 2024. július 17-én írták alá, és ekkorra már a vevő kiléte is módosult: az új tulajdonos az Influentia Kft. lett. A céget 2023 szeptemberében alapították, és bár formálisan különbözik a korábbi vevőtől, szintén a TripleHill kezelésében áll, azonos székhellyel rendelkezik, és a Progressus Magántőkealaphoz köthető. Utóbbit korábban a „mini-Dubaj” néven elhíresült beruházással kapcsolatosan is sokat emlegették.

(Orbán Viktor/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Győzike zebrát választ, Orbán fizet: Ilyen ország tényleg csak egy van!

Nevettél már ma? Így magyarázzák Mészáros Lőrincék, miért tartanak zebrákat

Karácsony parádésan helyreigazította a főváros állatkertjéből zebrát befogadni akaró Orbánt

Valódi Hírek