Erre senki sem számított.
Megírtuk, hogy az olasz sajtó arról számolt be, hogy alig több mint egy éve értékesítették Varese egyik legpatinásabb luxusvilláját, amelyet az olaszok csak Orbán-villaként említenek. Az esetre a Domani nevű olasz lap hívta fel a figyelmet a „Villa Orbán, a budapesti kormánnyal kapcsolatban álló cég, amely a milliomosok varesei vásárlása mögött áll” című cikkében.
Habony Árpád és a honvédelmi miniszter neve is előkerült
A 444 arról írt, hogy a Google Earth szolgáltatásában megtalálták azt a festői objektumot, amire az olasz lapokban csak Orbán-villaként hivatkoznak. A luxusvillát egy Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterhez köthető cég vásárolta meg még tavaly nyáron.

Forrás: 444
Mint részletezték, van tóra nyíló panoráma, de lehet gyönyörködni az olasz Alpokban is. Az ingatlan több mint ezer négyzetméter, elhelyezkedését tekintve a városban található, a forgalomtól távol. Természetesen óriási kert is tartozik hozzá, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és egy 256 négyzetméteres garázzsal.
Ki lehet a tulajdonos?
Az információk szerint egy magyar cég vásárolta meg Margherita Maccapani Missoni, az ismert olasz divatház örökösének és Eugenio Amos autóversenyzőnek korábbi észak-olaszországi villáját. Az ingatlan adásvételi folyamata ugyanakkor több, egymást követő céges szereplőváltáson keresztül ment végbe, így
a tényleges végső tulajdonos személye nem egyértelmű.
Az eredeti adásvételi szerződést 2023 decemberében kötötték meg az eladók egy frissen bejegyzett magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. A vállalkozást alig egy hónappal korábban, 2023. november 20-án hozták létre. A cég a TripleHill Capital vagyonkezelőhöz tartozik, amelyet
Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltségei között tartanak számon.

A tóra és az Alpok lábára néző rezidenciát a magyar kormánnyal kapcsolatban álló alap vásárolta meg / Forrás: editorialedomani.it
Mennyi az annyi?
Az ingatlan vételára 4,3 millió euró volt, amelyből 443 300 eurót, azaz tíz százalékot előlegként helyeztek letétbe. Az előleg pedig
a Tiborcz Istvánhoz kötődő Gránit Banknál vezetett számláról érkezett
– emelte ki az olasz lap.
A végleges szerződést azonban csak 2024. július 17-én írták alá, és ekkorra már a vevő kiléte is módosult: az új tulajdonos az Influentia Kft. lett. A céget 2023 szeptemberében alapították, és bár formálisan különbözik a korábbi vevőtől, szintén a TripleHill kezelésében áll, azonos székhellyel rendelkezik, és a Progressus Magántőkealaphoz köthető. Utóbbit korábban a „mini-Dubaj” néven elhíresült beruházással kapcsolatosan is sokat emlegették.
FRISSÍTÉS 2025. május 6-án:
Lapunkhoz eljuttatott közleményben reagált a cikkben megnevezett Influentia Kft. a céggel kapcsolatos állításokra. A cég közleményét változtatás nélkül közöljük alább:
„Az ingatlan 100%-os tulajdonosa az Influentia Kft. A társaságot tulajdonló magántőkealapnak nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna. Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet, így semmilyen politikai vonatkozása nincs és nem is lehet.
Minden ezzel ellentétes híresztelés hazugság. Ezek a valótlanságok súlyosan sértik társaságunk jóhírnevét, ezért a megfelelő fórumokon meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket.