Közel három év börtönre ítélték a 19 éves lányt Oroszországban.
Az orosz bíróság
két év nyolc hónap börtönbüntetést szabott ki a fiatal aktivistára,
aki versekkel és graffitikkel tiltakozott az ukrajnai háború ellen – írta a Reuters.
Darja Kozireva már egy évig volt előzetes letartóztatásban, februártól házi őrizetben volt. A fiatal lány ártatlannak vallotta magát, szerinte koholt vádakkal ítélték el.
Kiállt a béke mellett
A hírügynökség emlékeztetett, hogy Nobel-díjas orosz emberi jogi szervezet, a Memorial összesítése szerint Kozireva egyike annak a 234 embernek, akiket háborúellenes álláspontja miatt bebörtönöztek Oroszországban.
2022 decemberében, akkor csak 17 évesen Kozireva
„Gyilkosok, ti bombáztátok. Júdások”
feliratot fújt fekete festékkel a szentpétervári Ermitázs Múzeum előtt felállított szoborra, amely két összefonódó szívből állt, és amely a város kapcsolatát jelképezi Mariupollal, az ukrán várossal, amelyet az ostrom során nagyrészt a földdel tettek egyenlővé.
2024 elején Kozirevát kizárták a Szentpétervári Állami Egyetem orvosi karáról, és jelentős pénzbírságot is kapott, amiért Ukrajnáról írt az interneten.

Darja Kozireva / Forrás: Youtbe
A bíróság bűnösnek találta
A portál szerint a 19 éves lányt
bűnösnek találták az orosz hadsereg „ismételt lejáratásának” vádjában,
miután ukrán verssorokat tartalmazó plakátot helyezett ki egy közterületen, valamint interjút adott a Szabad Európa Rádió orosz nyelvű szolgálatának, a Sever.Realii című lapnak.
„Nincs bűntudatom, a lelkiismeretem tiszta”
– nyilatkozta a meghurcolt lány.
(The Economic Times/ Youtube)
Kapcsolódó: