Varga Mihály bekeményített, miután már nem volt tovább tartható az MNB-botrány.
Varga Mihály bejelentette az MNB-alapítványokkal történő leszámolást
Az MNB-botrány akkora visszhangot keltett, hogy az Orbán-kormány kénytelen lépni az ügyben.
Gyökeresen átalakítják a rendszert, amit saját maguk hoztak létre.
Ennek keretében komoly átalakításokba kezdett Varga Mihály új jegybankelnök. A Matolcsyékat elkaszáló ÁSZ-jelentést követően Varga Mihály kezdeményezi a
vagyonkezelő alapítványok megszüntetését is
– írta az index.hu.
Több százmilliárdnyi közpénz veszhetett el
Miután Varga Mihály átvette a jegybank vezetését Matolcsy Györgytől, azonnal vizsgálatot indított a korábbi elnök döntéseivel kapcsolatban. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint 266 milliárd forintnyi közpénz veszhetett el, ráadásul az Optima Befektetési Zrt. még nagyobb, 500 milliárd forintos vagyonnal gazdálkodott, amelyből nem tudni, mennyi maradt meg. Utóbbiban a Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJEA) pénze is benne volt.
Eközben a pénzből olyan cégek is részesültek, amelyek Matolcsy György fiának környezetéhez köthetők. Beszámoltunk róla, hogy Matolcsy Ádám Kovács Petra fedőnéven irányíthatta magántőkealapos birodalmát. Mindemellett a Mészáros Lőrinc tulajdonába tartozó MBH Bankon keresztül 22,4 milliárd forint hitelt nyújtottak Matolcsy György fia érdekeltségének. Az MNB-vagyonból megszerzett lengyel ingatlanvállalat, a GTC pedig
40,3 milliárd forintot tudott megszerezni a jegybank segítségével.
Az ügyben már nyomozás is folyamatban van, mert az ÁSZ feljelentést tett.
A Fidesz 9 éve egy bírósági döntéssel szembemenve törvénybe foglalta, hogy a jegybanki alapítvány vagyona nem közpénz. Akkor Kósa Lajos frakcióvezetőként hosszan magyarázta, hogy „az alapítványi pénz alapítványi pénz”, amihez már semmi köze annak, aki oda berakta. Végül az Alkotmánybíróság semmisítette meg a törvényt.
„Profiltisztítás”, mint kormányzati hátraarc
„A profiltisztítás érdekében kezdeményeztem az egyeztetést a kormánynál”
– jelentette be kedden Varga Mihály. A jegybankelnök közölte, hogy törvényi szinten is módosítanák a jegybank hatáskörét,
leszűkítve azokat az alapfeladatokra.
Varga Mihály jegybankelnökként látványosan meg akar szabadulni a jegybanki alapítványoktól. Szándéka szerint ezért az alapítványok működését felülvizsgálják. Orbán Viktor miniszterelnöknél azért kezdeményezett egyeztetést hogy áttekintsék az „ilyen típusú tevékenységet”. A törvényeket is az alap feladatok ellátásához igazítanák, ennek végrehajtásához a miniszterelnök az MNB-vel történő tárgyalásokra Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert jelölte ki.
A tárcavezetővel történő – napokban várható – egyeztetés nyomán kialakult törvénytervezetet nyújtják majd be a parlament elé. Varga Mihály hozzátette:
kezdeményezni fogja a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését.
Az iparkamarával is megállapodást kötöttek
A jegybank és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) együttműködési megállapodást kötött. Ennek keretében féléves rendszerességgel értékelik majd a vállalkozások helyzetét. Közös kutatási projekteket is indítanak, amelyek elősegítik a gazdaságpolitikai döntéseket, valamint feltérképezik a növekedési potenciállal rendelkező kis- és középvállalkozásokat.
Varga Mihály szerint jelenleg a világgazdaság olyan mértékben változik, amilyenre korábban senki nem számított. Azt is hangsúlyozta, hogy a jegybank új vezetése a felelősségi köröket tiszteletben tartja, és a kormány döntéseit nem kívánják kommentálni.
A jegybank korábbi számítása szerint a Trump-féle vámintézkedések 0,5-0,6 százalékponttal foghatják vissza a magyar gazdasági növekedést. Ám Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Európa esetében 90 napra felfüggeszti a vámokat.
Ezzel kapcsolatban a jegybankelnök a portálnak úgy fogalmazott, hogy
„egy dolog biztos, az a bizonytalanság.”
Kapcsolódó:
Súlyos videó: Meglepően magyarázza a magyar történelem legnagyobb bankrablását Kósa Lajos