Miközben Magyarországon vízhiány léphet fel, az Orbán-kormány 15 millió dolláros segélyhitelt ad Laosznak vízgazdálkodási projektekre.
Figyelmeztettek: természeti katasztrófa előtt Magyarország, a vízhiány az Orbán-kormány felelőtlenségének köszönhető
Arra figyelmeztetnek a szakemberek, hogy természeti katasztrófa előtt állhat Magyarország, amennyiben sürgősen nem történnek érdemi lépések, beavatkozások hazánk vízgazdálkodásának megreformálásáért. Az ország tizedrészét magában foglaló Homokhátságot már hivatalosan is félsivataggá minősítették, a területről évi 3 milliárd köbméter víz hiányzik (!).
Kapcsolódó: Kiadták a figyelmeztetést: Végzetes vízhiány fenyegeti hazánkat
Akkora baj van, hogy már az Agrárminisztérium is lépett
„Azt gondolom, akkora nyomás volt az agrártárcán, hogy valamit muszáj volt lépni. A vízpótlási projekteket évek óta odázzák, folyamatosan azt mondják az Agrárminisztériumban, hogy nincs rá pénz, közben pont a napokban láthattuk a Magyar Közlönyben, hogy
15 millió dollár segélyhitelt adunk Laosznak vízgazdálkodási projektre.
Szóval érdekes kérdés, hogy van-e pénz. Mivel költeni vagy nem tudnak vagy nem akarnak a valódi, átfogó, hosszú távú beruházásokra, ezért most próbálják így megoldani, hogy valamit elindítanak. Szeretném azt hinni, hogy ez egy szemléletváltás jele, de az elmúlt időkben annyi negatív tapasztalat volt, hogy
nem merek bízni”
– részletezte a Népszavának Halász Noémi mesterdiplomás földtudományi kutató, a Momentum szegedi politikusa.
Kapcsolódó: Erről mélyet hallgat az Orbán-kormány: Félelmetes dolgok derültek ki a magyarországi csapvízről
A Homokhátság már elsivatagosodott
Mint rámutatott, hazánkat évtizedeken át „víznagyhatalom”-ként emlegették, azonban az Alföld egyre súlyosabb elsivatagosodásával ez az elmélet mára már bizonyul helytállónak. A tragikus folyamat ugyanis szemmel látható: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete 2020-ban
a Homokhátságot már félsivatagos övezetként tartotta számon.
A helyzet valóban súlyos, hiszen az agrárszakértők is már egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy a múltban előnyösnek vélt folyószabályozás és belvízelvezetés hosszú távon felmérhetetlen károkat okozott. Emlékeztettek, korábban már írtak arról is, hogy Magyarországról több víz folyik ki, mint amennyi érkezik.
„Az egész rendszert újra kellene tervezni, 6-7 köbkilométer az éves deficit, nagyjából annyi, mintha a Balatont évente háromszor lecsapolnánk (!)”
– írták, jelezve: már a Nagy István vezette agrártárca is letett róla, hogy győzelmi jelentéseket közöljenek a vízgazdálkodásról.
Nincsen belvíz Magyarországon
A kutató kifejtette, hogy mindeközben idén valami megmozdult: egyrészt létrejött a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság, annak koordinálására, hogy a vízből mindenhol, mindenkinek pont elegendő mennyiség álljon rendelkezésre. Másrészt megalakult az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), amely elindította a Vizet a tájba! programot.
Halász Noémi azonban megjegyezte: a tűzoltó jellegű intézkedések, már későn adott reakciók a problémára, így felmerül a kérdés, hogy egyáltalán lesz-e víz a tájban.
„A baj az, hogy a talajvíz olyan szinten ki van merülve az ország nagy részén, hogy belvíz sincs”
– hívta fel a figyelmet.
„Az új szokásokat meggyőzéssel lehetne kialakítani. Beszélni kell a gazdákkal. A fiatalabbak ismerik a lehetőségeket, de kellene olyan támogatás, amivel mindezt meg tudnák csinálni. A kötelezésnek sosincs jó vége, támogatásokkal kellene az érintetteket abba az irányba segíteni, hogy megérje nekik így csinálni”
– jegyezte meg.
Mi a helyzet az akkumulátorgyárak betelepítését célzó ámokfutással?
Megírtuk, hogy Győrffy Dóra közgazdász Rákosi Mátyás „vas és acél országa” tervéhez hasonlította az Orbán-kormány akkumulátorgyárakkal kapcsolatos ámokfutását.
A Harvard egyetem professzora kifejtette: az elektromos autók számának növekedése jóval elmarad az évekkel korábban prognosztizálttól, és bár szükség van akkumulátorra, ugyanakkor ebből nem következik az, hogy Magyarországon kellene ezeket előállítani, főleg nem a világon a második legtöbbet, ahogy azt Orbán Viktorék megálmodták.
„Magyarországon nincs semmi, ami az akkumulátorgyártáshoz szükséges.
- Nincs technológia,
- az energiát importáljuk,
- ráadásul Oroszországból, ami miatt állandóan fennáll a veszély, hogy szankciók lesznek.
- Víz sincs Debrecenben,
- ráadásul a munkaerőt is importálni kell”
– mutatott rá a szakember.
Kapcsolódó:
Mi lesz ebből? Rémisztő hír jött a Debrecen vízigényét felemésztő gigagyárról
Súlyos botrány érik: Kongatják a vészharangot Orbánék veszélyes akkumulátorgyárai ellen (+videó)
Kiszárad Magyarország: Nem csak a budapesti agglomerációt fenyegeti súlyos vízhiány