Az ország egészét érintő ívóvízhálózat-fejlesztésre van szükség, a forrás nem biztosított.
Egyre több településnek jelent gondot a vízhiány, amivel kapcsolatban a bejelentések száma is drasztikusan megnőtt, ezért korlátozásokat vezetnek be az érintett régiókban, azonban egyes esetekben már maga az ívóvíz ellátás sem biztosított — számolt be róla a Portfolio.
Budapest északnyugati és északkeleti területein a fizikai adottságok is nehezítik a víz megfelelő ellátását, a hőség fokozza a fogyasztást, illetve további probléma, hogy
40-50 éves hálózatok biztosítják a lakosság mindennapi vizét, amikre finoman szólva is ráférne a korszerűsítés.
Múlt héten átmeneti vízhiányra figyelmeztetett a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV), Solymár, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Pilisszentiván, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Budakalász, Üröm, Pomáz, Csobánka településeken korlátozásokat rendelnek el. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy mintegy ezer háztartásnál egyáltalán nem folyt a csapból a víz Solymáron.
A solymári eset után a hétvégén Szentendrén léptettek érvénybe másodfokú vízfogyasztási korlátozást, a hét elején pedig Gödöllőn hirdettek elsőfokú vízkorlátozást, illetve már Veresegyházán is a takarékos vízfogyasztásra kérik a lakosságot.
A lap arra hívja fel a figyelmet, hogy bár elsőre úgy tűnhet, hogy csak az agglomeráció keleti oldalát érinti súlyos vízhiány, a valóság azonban ennél sokkal komplexebb:
Az ország egészét érintő ívóvízhálózat-fejlesztésre van szükség.
Így ha a jövőben nem alakul át
- a víz értéke,
- a fogyasztási szokásaink,
- valamint nem korszerűsödnek a hálózatok,
akkor egyre több család kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe nemcsak az agglomerációban, hanem Magyarország több pontján is.
„Víziközmű-hálózat esetén külön kell választanunk az ivóvíz és a szennyvíz-hálózatokat. Utóbbiak – köszönhetően annak, hogy nagy részük az utóbbi 20 évben lett lefektetve – különösebb rekonstrukciót nem igényelnek, de természetesen folyamatos állagmegóvást igen. Sajnálatos módon ugyanez az ivóvízhálózatról nem mondható el és az elmúlt napok eseményei is az ivóvíz-szolgáltatást, az ivóvíz-hálózatot érintik”
— nyilatkozta lapnak Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára.
„Az ivóvíz-vezetékek esetében öregedő hálózati infrastruktúra jellemző, az átlagos hálózati veszteség országos átlagban 21-22% körül van, azonban
egyes rendszereken 40% felett is alakulhat az elfolyt víz aránya”
— hangsúlyozta a szakértő, majd hozzátette, hogy a csőtöréseket, szivárgásokat ugyanakkor nemcsak az határozza meg, hogy milyen idős a vezeték, hanem az is, hogy milyen anyagból készült, hova és hogyan lett lefektetve (pl.: forgalmas úttest alá, azaz dinamikus terhelésnek van-e kitéve, vagy megfelelő ágyazatot készítettek-e az építés során), illetve, hogy milyen víznyomást kell tartani az adott vezetékszakaszon.
Általánosságban elmondható, hogy a hálózatok átlagos kora 35 év (de sok a 60-as 70-es években fektetett azbesztcement cső), a megújulás aránya ugyanakkor nagyon alacsony, hozzávetőlegesen csupán 200-300 kilométer vezetéket cserélnek ki évente a közel 70 000 kilométer hosszú hálózatból.
A lakosság számára viszont jó hír, hogy az ivóvíz minősége (egyelőre) kifejezetten jó Magyarországon, ami többek között annak is köszönhető, hogy az ivóvíz több, mint 95%-ban felszín alatti vízbázisból származik. A szolgáltatók önellenőrzés keretében évente közel 120 ezer mintát vesznek és vizsgálnak meg bakteriológiai, mikroszkópos biológiai és kémiai szempontból.
Ezeket az adatokat a Nemzeti Népegészségügyi Központ is ellenőrzi, az értékelésük alapján „az Ivóvízminőségi adatbázisba 2020-ban jelentett mintegy 56 000 vízminta eredménye alapján a legtöbb vízminőségi jellemző a vizsgálatok 99-100%-ában megfelelő eredményt adott”.
A MEKH (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal) beszámolójában egyértelműen leírják, hogy a meglévő víziközművagyon fejlesztésére nincs forrás:
„Az ágazat veszteséges működésének, illetve ezzel összefüggésben a fejlesztések elmaradásának következménye az, hogy a víziközművek műszaki állapota romlik, dacára annak, hogy az elmúlt tíz évben jelentős számban valósultak meg új beruházások – mind a közműves ivóvíz-, mind pedig a közműves szennyvízágazatban. A meglévő víziközművagyon rekonstrukciós munkálatainak elvégzése jelentős mértékű anyagi ráfordítást igényel, amelynek fedezete a halasztást nem tűrő karbantartási munkálatok elvégzésének költségein túlmenően
nem biztosított”.
Hogy mi állhat a solymári vízhiány hátterében és, hogy mi ad minderre magyarázatot, a lap megkérdezte a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkárát, aki elmondta: általánosságban – így Solymár tekintetében is –
az agglomerációba kiköltöző lakosság megnövekedett vízigényét nem képes az 50-60 éve – akár korábban – kiépített víziközmű infrastruktúra kapacitása kiszolgálni.
Nehezíti a dombvidéki településeken a helyzetet, hogy a magasabban fekvő területekre is fel kell juttatni a vizet. Sajnos a jelenleg tapasztalható tartós aszály a kutak vízszintjét is jelentősen csökkenti és erre jön még plusz hatásként a hőség, amikor a szokásosnál is magasabb a lakossági vízigény.
„Termesztésen jogosan várja el a fogyasztó, hogy mindig rendelkezésére álljon a jó minőségű csapvíz, de a meglévő rendszerek kapacitásának megnövelése rendkívül drága folyamat , amelynek része a hálózat rekonstrukciója, esetleg bővítése, új víztároló építése, új kutak létesítése, stb”
— tette hozzá a főtitkár.
(Kiemelt kép: Vizet osztanak a Dunántúli Regionális Vízmű tartálykocsijából Nagyatádon 2020. július 26-án. A heves esőzés miatt keletkezett villámárvíz elöntötte a nagyatádi vízművet, ezért a városban, valamint Ötvöskónyiban és Lábodon korlátozzák a vízszolgáltatást, illetve csak forralás után iható a vezetékes víz. Fotó: MTI / Varga György)
