Csak az infláció fokozását szolgálná az árstop bevezetése.
Megírtuk, hogy januárban a vártnál jóval magasabb éves inflációs számokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elszabadultak az élelmiszerek árai
A kedden kiadott gyorstájékoztató alapján januárban átlagosan
5,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
Az élelmiszerek átlagosan 6 százalékkal drágultak egy év alatt, a szolgáltatások 8,5 százalékkal.
Meg kell állítani a forintgyengülést
A szakértő leszögezte: ami hosszabb távon sokan segítene, az egy erős forint.
Ha a magyar fizetőeszköz értéke nőne, az importélelmiszer ára sem menne fel, főleg ebben az időszakban. Ezenfelül fejleszteni kellene a hazai élelmiszeripart, hogy jó áron több hazai termék legyen elérhető – írta meg az economx.hu.
Az is segítene, ha bizonyos extra adókat kivezetnének.
Az inflációkövető emelés rontott a helyzeten
Köze lehetett a szolgáltatások árának kirívó emelkedéséhez az inflációkövető adóemelésnek is.
Az üzemanyagáraknál például az év elején volt egy nagyobb drágulás.
A szolgáltatások esetében az internet ára ugrott nagyot. Egyrészt azért, mert kikerültek a rendszerből az őszi akciók, az újak pedig egyes szolgáltatóknál januárban jelentek meg.
Azonban ebben a hónapban ezeknek az árait is már korrigálhatják – mondta el a portálnak Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője.
Nagy Márton árstopot emlegetett
Hétfőn rendkívüli bejelentést tett közösségi oldalán a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton fontos kérdést tett fel a Facebook-oldalán, miután kiderült, hogy a nyugdíj árkosárértéke újabb csúcsot döntött februárban.
A tárcavezető a lakosságot „kérdezte meg” Facebook-bejegyzésében arról, hogy
támogatnák-e az árstopok bevezetését.
Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője emlékeztetett, hogy
az árstop kettős hatású.
A meghirdetett termékek esetében ugyan valóban árcsökkenés tapasztalható, ám
a kereskedők más termékek árának az emelésével kompenzálják ezt a veszteséget.
Ezért szerinte a fogyasztókra nézve a hatás még akkor sem kedvező, ha egy-két termék ára mérséklődik – fogalmazott a portálnak. Ettől függetlenül elképzelhetőnek tartja, hogy újból bevezetik az árstopokat.
(Kiemelt képünk illusztráció)
Kapcsolódó:
Ekkora a baj? Rendkívüli bejelentést tett Nagy Márton a kilövő infláció miatt
Kiverte a biztosítékot a kereskedőknél Nagy Márton súlyos bejelentése az árstopról
Mi lesz ebből? Megmoccant a forint a feltörekvő infláció hatására