Valamiért nem beszél Nagy Márton a nyugdíjas árkosár értékének drasztikus növekedéséről.
Minden előzetes várakozás beigazolódott, a nyugdíj árkosárértéke újabb csúcsot döntött februárban – hívta fel a figyelmet elemzésében az mfor.hu. Arról számoltak be, hogy a nyugdíjas árkosárindex mértéke is bőven 10 százalék fölé ugrott, és jelezték, várhatóan hasonló kedvezőtlen tendenciákra kell felkészülni. A legtöbb élelmiszer ugyanis ismét jelentős mértékben drágult egy év alatt.
Baj van: a legmagasabb inflációs környezetben sem volt ilyen mértékű a nyugdíjas árkosár drágulása
Gyanítják, Orbán Viktor sem tette be a lábát egyetlen egy hazai kisboltba sem, mert akkor nem beszélne olyanokat, hogy „csak jó hírek vannak”. Úgy sejtik, a miniszterelnöknek halvány fogalma sem lehet a hazai boltokban lévő árcédulákról.
„Soha, még a legmagasabb inflációs környezetben (2022 végén, 2023 elején) sem volt ilyen drága idős honfitársaink nagybevásárlása, mint 2025 februárjának elején”
– jegyezték meg.
A lap által vizsgált nyugdíjas árkosár értéke ebben a hónapban újabb rekordot döntött: a friss mérés szerint ennek összköltsége már 31 023 forint, amely meghaladja a két évvel ezelőtti, 30 847 forintos eddigi csúcsot. Érdemes megjegyezni, hogy a Privátbankár árkosárfelmérése – amely a teljes fogyasztói kosarat vizsgálja – már
tavaly decemberben túllépte a 2023-as februári rekordot, és azóta is folyamatosan növekszik.
![](https://nyugatifeny.hu/wp-content/uploads/2025/02/mfor_arkosar_1.jpg)
Forrás: mfor.hu
Mint írták, a nyugdíjas árkosárérték emelkedése egy hónap alatt 1 százalékot tett ki, éves szinten azonban a 3352 forintos árnövekedés azt jelenti, hogy az árkosárindex értéke 12,1 százalékra emelkedett. Hozzátették, ennél magasabb indexértéket (az egy év alatt mért drágulást) utoljára 2023 júniusában mértek.
![](https://nyugatifeny.hu/wp-content/uploads/2025/02/mfor_arkosar_2.jpg)
Forrás: mfor.hu
A nyugdíjemelés nem tart lépést az elszabaduló élelmiszerárakkal
Az idősek által leggyakrabban vásárolt élelmiszerek ára az elmúlt egy évben 12,1 százalékkal emelkedett (!), miközben a nyugdíjak mindössze 3,2 százalékkal „nőttek”. Az emelt összeget az érintettek január közepén kapták kézhez, így a friss árkosárfelmérésben érvényesült először ennek hatása.
Jelezték, hogy hosszú idő után először tapasztalható, hogy az árak kétéves időtávon is növekedtek. A 2023. februári csúcsot követően ugyan volt egy rövid árcsökkenés, de a jelenlegi árak már 0,6 százalékkal magasabbak annál. Ugyanezen időszak alatt a nyugdíjak 12,8 százalékkal emelkedtek, beleértve a 2023. novemberi 3,1 százalékos nyugdíj-kiegészítést, valamint a 2024 eleji 6 és a 2025 eleji 3,2 százalékos emelést.
Hároméves viszonylatban az árkosár értéke 44,2 százalékkal nőtt, míg a nyugdíjak 49,6 százalékkal emelkedtek. Ha azonban nem számoljuk bele a 13. havi nyugdíjat, az emelkedés mértéke
csupán 40,8 százalék lenne.
A négyéves összehasonlítás lesújtó eredményt mutat: az idősek bevásárlókosara 67 százalékkal kerül többe, míg a nyugdíjak csupán 66,8 százalékkal nőttek. A 13. havi ellátás nélkül számolva azonban az emelkedés csupán 49,6 százalék (!).
Nem stimmel a matek Orbánéknál: az árkosár értéke 80 százalék felett növekedett, míg a nyugdíjak mindössze 69 százalékkal „nőttek”
Azonban az ötéves időtáv a leginkább kedvezőtlen a nyugdíjasok számára. Az árkosár értéke 2020 februárjához képest 84,2 százalékkal növekedett, míg a nyugdíjak mindössze 69,2 százalékkal emelkedtek. Ha figyelmen kívül hagyjuk a 13. havi juttatás két lépcsőben történt visszavezetését,
a nyugdíjemelés csupán 56 százalékos lett volna (!).
Közlésük szerint az alábbi élelmiszerek drágultak 10 százalékot meghaladó mértékben:
- a burgonyáért 30,7 százalékkal,
- az almáért 23,5 százalékkal,
- a párizsiért 17,1 százalékkal,
- a sajtért pedig 10,2 százalékkal kell többet fizetni, mint január elején – ismertették.
Kapcsolódó:
Szakértők bebizonyították: Sokkal nagyobb az élelmiszer-drágulás, mint amennyit a KSH bevall
Ijesztő adatokat közölt a KSH: Ismét megugrott az infláció, durván elszabadultak az árak
Nagy Mártonék bejelentették: Rengeteg pénzt találtak a magyar családok bőre alatt