Egy átlagos nagybevásárlás ára egy év alatt 23 390 forintról 25 524 forintra nőtt, azaz 9,12 százalék volt az élelmiszer-drágulás.
Valós élelmiszervásárlási körülmények között a KSH által mért 5,4 százalék helyett
9,12 százalékos élelmiszer-drágulást mértek egy év alatt
– a G7 szakportál írói.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2024 decemberében 4,6 százalékos általános inflációt és 5,4 százalékos élelmiszerinflációt mutatott ki.
Az élelmiszerek közül ezidő alatt a tojás ára 21,9 százalékkal, a tejé 19,5 százalékkal emelkedett.
A cikk szerzői egy év alatt négy boltláncban (Aldi, Lidl, Penny, Tesco) figyelték 42 alapvető élelmiszer árát. A tojások árát 2024 januárjában 40-44 forintban, idén év elején 69-75 forintban mérték, ami 74,4 százalékos drágulást jelent. A tejért 2024 elején 254 forintot, 2025-ben 329 forintot kellett kifizetniük, ami 29,5 százalékos drágulást jelent.
A szakportál szerint a kötelező akciózás alól felszabaduló termékek, mint a cukor, liszt, étolaj és a 2,8 százalékos UHT tej,
jelentősen megdrágultak.
A tejtermékek általában 20 százalék körül drágultak, részben a nyerstej nemzetközi árának emelkedése miatt. A növényi italok ára viszont „csak” 7,2 százalékkal emelkedett.
A szerzők kosarában lévő termékek ára 2024 januárjában 23 390 forint, 2025 januárjában 25 524 forint volt, ami 9,12 százalékos élelmiszerinflációt jelent.