Nagy Márton furcsán magyarázkodik: Ezért nem tudta betartani az ígéretét?

Nagy Márton 4 százalékos GDP-növekedést ígért 2024-re, 0,6 százalék lett belőle. Most mégis örömtüzeket gyújtott.

Beszámoltunk róla, hogy a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 utolsó negyedévében enyhén növekedő pályára állt a magyar gazdaság. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint

a GDP 0,2 százalékkal növekedett

az előző év ugyanezen időszakához képest – tette közzé csütörtökön a ksh.hu.

Egész évet tekintve ezzel 2024-ben a bruttó hazai termék (GDP) kiigazítva 0,6 százalékos növekedést ért el. Tehát a KSH szerint vége van a technikai recessziónak.

Azt is hozzátettük, hogy 2023 év végén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a tavalyi esztendőre 4 százalék körüli növekedést ígért. Ebből lett 0,6 százalékos „ugrás”.

Nem meglepő módon csütörtökön reggel a miniszter mégis örömtüzeket gyújtott.

Nagy Márton bejegyzését teljes terjedelmében közöljük

„Itt a fordulat, a magyar gazdaság idén nagyobb növekedési pályára vált!

Jó hírt közölt a KSH, az utolsó negyedévben az előző évhez és az előző negyedévhez képest is növekedett a GDP.

A magyar gazdaság kijött a technikai recesszióból, a tavalyi év egészében pedig 0,6 százalékkal nőtt a teljesítmény.

Elindult a folyamat, a magyar gazdaság idén nagyobb növekedési pályára vált.

De nem itt állunk meg! A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy megerősödjenek a magyar vállalkozások, a dolgozók bére emelkedjen, így a családoknak is több legyen a zsebében!

A lakosság esetében már egyértelműen láthatók a fordulat jelei, a középosztály erősödik, a családok bizalma pedig folyamatosan javul:

  • a foglalkoztatottak száma magas, 4,7 millióan dolgoznak az inaktívak és a regisztrált álláskeresők száma alacsony 2010-hez képest az átlagbér háromszorosára, a minimálbér négyszeresére nőtt több mint 1 éve nő a reálbér
  • a családok egyre többet fogyasztanak, így nő a kiskereskedelmi forgalom és a turizmus
  • élénkül a lakossági hitelpiac nő a lakástranzakciók száma nő az újautó-eladások száma.

A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv lakosságot érintő programjai azonban még csak most kezdik kifejteni hatásukat. Ezt tovább erősíti a Prémium Magyar Állampapír kamatok kifizetése is!

Látjuk, hogy a vállalatok esetében még fordulatra van szükség, ezért helyre kell állítani a hitelezést.

Tartós fordulatot a vállalatoknál az hozhat, ha a külső kereslet helyreáll. Ehhez az kell, hogy

Németország, gyorsan kilábaljon elhúzódó politikai és gazdasági válságából.

Mi addig sem nézünk tétlenül, hanem elindítottuk a Demján Sándor Programot, amelyen keresztül 1.400 milliárd forintnyi forráshoz jutnak a magyar vállalkozások, akik hatékonyabbá, termelékenyebbé és versenyképesebbé válhatnak.

Úgy látjuk, hogy a gazdaság 2025-ben negyedévről negyedévre egyre nagyobb ütemű növekedésre vált, 2025 második felében pedig már 3 százalék feletti bővülést tapasztalhatunk.

Együtt meg tudjuk csinálni!”

Az eredeti bejegyzést itt lehet megtekinteni:

(Nagy Márton/Facebook)

Valódi Hírek