Együttműködésünk hasznai csak hosszabb távon ismerhetők meg és mutathatók ki – tudatták.
Furcsa megbízási szerződése van Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék volt elnökének
Két éve él egy havi 500 ezer forintos megbízási szerződés a Szarvasi Polgármesteri Hivatal és Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) volt elnöke és korábbi fideszes országgyűlési képviselő között. A szerződés mögött azonban nincs semmilyen eredménykötelem, így az nem is lenne forintosítható – hívta fel a figyelmet közérdekű adatigénylése nyomán a Magyar Narancs.
Domokos László 12 éven át vezette az Állami Számvevőszéket, miután korábban fideszes képviselőként tevékenykedett. Ő Szarvas városának díszpolgára is, ám továbbra sem egyértelmű, hogy az elmúlt két évben a várossal kötött szerződése keretében végzett tevékenysége pontosan milyen módon szolgálja a település érdekeit.
A cinizmus teteje: közpénzügyi tanácsadóként jellemezték a „munkáját”
A polgármesteri hivatalt vezető jegyző korábban „közpénzügyi tanácsadásként” (sic!) jellemezte a munkáját, míg Babák Mihály, Szarvas akkori fideszes polgármestere és Domokos barátja azt nyilatkozta, hogy a tanácsadás célja a helyi Árpád Szálló és a Kis Árpád Szálló gyógyhotellé fejlesztése, valamint a hulladéktelep helyén tervezett napelempark megvalósítása volt. Babák szerint Domokos az ingatlanhasznosítással kapcsolatos ügyekben szaktudásával és kapcsolatrendszerével segíti a várost.
Tárgyiasult eredményről nem lehet beszélni?
Polgármesteri tisztséget azóta a szintén fideszes Hodálik Pál tölti be, így a lap rákérdezett, hogy a Domokos Lászlóval kötött szerződés továbbra is érvényben van-e. Melis János címzetes főjegyző válaszában egy újabb értelmezést szolgáltatott a még mindig hatályos megbízási szerződés tartalmáról. Érdekesség, hogy Melis közlése szerint az ÁSZ volt elnökével olyan szerződést kötöttek, amely mögött – a jogi természeténél fogva –
nincs eredménykötelem, tehát kézzel fogható haszonról vagy konkrét tárgyiasult eredményről nem lehet beszélni (!).
„Domokos László olyan ügyekben nyilvánít véleményt vagy ad tanácsot, amelyek aktuális jogi és pénzügyi aspektusaival tisztában vagyunk, de a jövőbeli megalapozott döntésekhez szükség van az ő széleskörű tapasztalatain alapuló, a gazdasági folyamatokat prognosztizálni tudó szemléletére, amely
a hivatalon belül nem áll rendelkezésre”
– közölték a lap közérdekű adatigénylésére adott válaszukban.
Így arra lehet következtetni – ellentétben a korábbi polgármester állításával –, hogy Domokost nem egy konkrét projektre vették fel, hanem általános pénzügyi tanácsadói szerepet tölt be.
A főjegyző példaként megemlítette, hogy Domokos László menedzselte a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karával kialakított együttműködést, amelynek keretében a szarvasi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok energetikai gazdálkodását támogató monitoring alapú rendszert kezdtek működtetni a múlt év közepén. Azonban hogy ez pontosan mit jelent, és milyen mértékű megtakarítást eredményezett, nem derült ki.
„Együttműködésünk hasznai csak hosszabb távon ismerhetők meg és mutathatók ki”
– adta értésre különös válaszában a hivatal.
Kapcsolódó:
A Domokos László vezette Állami Számvevőszék úgy tudja, indokolt volt az egyetemek modellváltása